3 milliárd forinttal emelkedik a kkv-k munkahelyteremtő beruházásának támogatása

A jelentős igény miatt a kormány 3 milliárd forinttal megemelte a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) beruházásának támogatására az év elején 13 milliárd forinttal indított program forrását; a többletből további 371 pályázó kaphat támogatást, amelynek köszönhetően 1600 új munkahely jöhet létre – jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerő-piaci és képzési államtitkára szerdán, sajtótájékoztatón, Budapesten.

Elmondta: a 13 milliárd forintos keretre 28 milliárd forintnyi támogatási igény érkezett. A 13 milliárd forintból 1200 vállalkozás részesült támogatásban, amely révén 6 ezer új munkahely jön létre november 30-áig.
A 13 milliárd forintos keretből nem támogatott, de jó pályázatokból tartaléklistát képeztek, ahonnan a 3 milliárd forintnyi plusz keretből 371 pályázó kap vissza nem térítendő támogatást, amely révén 1600 új munkahely létesülhet, ebből 1000 munkanélküliek részére. A 3 milliárd forintból támogatott cégek listája is a kormány.hu honlapon olvasható – tette hozzá a munkaerőpiaci és képzési államtitkár.
A Központi Statisztikai Hivatal szerdán közzétette 2014. április-júniusi foglalkoztatási adataira utalva, az államtitkár kiemelte, hogy mintegy fél éve 4 millió felett van a foglalkoztatotti létszám Magyarországon, erre 1992 óta nem volt példa. A foglalkoztatás bővülésében egyre inkább a versenyszféra játszik döntő szerepet – tette hozzá, megjegyezve: a tartósan 4,5 millió foglalkoztatotti szintet kellene tartani az uniós átlag eléréséhez.
Az államtitkár kifejezetten örvendetesnek nevezte a foglalkoztatásban megjelent tendenciát. Pozitívum, hogy valamennyi korosztályban, régióban, végzettség esetében növekszik a foglalkoztatottsági szint, bár még mindig vannak különbségek a térségek között, de a javuló tendencia mindenhol megfigyelhető – tette hozzá.
A részletekről szólva Czomba Sándor felhívta a figyelmet arra, hogy 190 ezerrel nőtt év/év alapon a foglakoztatotti létszám, a migránsok esetében az éven belüli mozgásában stagnálás tapasztalható, a közfoglalkoztatottaknál pedig 23 ezres növekményt mutat, de ebben nem látszik a téli közmunkaprogramban a képzésben megjelentek száma, ezt is figyelembe véve 40 ezres többlet lehet. A feldolgozóiparban ezen időszak alatt több mint 94 ezerrel, az építőiparban 11 ezerrel, a kereskedelemben 19 ezerrel, a piaci szolgáltatások területén 25 ezerrel nőtt egy év alatt a foglalkoztatottak száma, ugyanakkor a mezőgazdaságban 7 ezerrel csökkent. A teljes munkaidőben mintegy 3 millió 850 ezren, részmunkaidőben 250 ezren dolgoznak Magyarországon, év/év alapon a teljes foglalkoztatottak száma 200 ezerrel nőtt, részmunkaidősöké pedig 11 ezerrel csökkent – fejtette ki az államtitkár.
A fiatalok munkanélküliségi rátája 20 százalék, ami az uniós átlag körül van, de még mindig magas, noha egy évvel ezelőtt még 27 százalék volt, és egy év alatt 28 ezerrel nőtt a fiatalok foglalkoztatottsága – mondta az államtitkár.
Egészséges folyamat indult a foglalkoztatásban, de még messze nem tart ott az ország, ahol szeretne – jelentette ki az államtitkár, aki szerint a foglalkoztatottság növelésére továbbra alkalmazzák az eddig igénybe vett eszközöket, köztük a munkahelyvédelmi akciótervet, az első munkahely garancia programot, a fiatalok vállalkozóvá válásának támogatását, és hangsúlyos szerep jut a közfoglalkoztatásra is.
Kérdésre válaszolva Czomba Sándor közölte: a közfoglalkoztatottak létszáma jelenleg 160-170 ezer körül van. A kormány több mint 47 milliárd forintot tett a program mögé, ez lehetővé teszi, hogy 2014 augusztus 1-jétől december 31-éig újabb 30-40 ezres nagyságrendben lehessen napi 8 órás teljes munkaidős foglalkoztatásban lehessen bevonni őket.
Ez azt jelenti, hogy átlagosan éves szinten napi átlagban 200 ezer ember közfoglalkoztatására nyílik lehetőség. A közfoglalkoztatás a mezőgazdaságban meghatározó jelentőségű, folytatják az eddig is működtetett programokat, például a start mintaprogramot,és szeretnék erősíteni és bővíteni a szociális szövetkezeteket – mondta az államtitkár.
Czomba Sándor elmondta: a nemzeti foglalkoztatási alapból származik a 3 milliárd forint megemelt keret forrása, költségvetési hatása nincs. A foglalkoztatási alapból olyan zárolás, ami a munkahelyek teremtését gátolja, nem lesz – hangsúlyozta az államtitkár.

Forrás: MTI

Posted in Főoldalra, Vállalkozói hírek and tagged , .