A Biotechnológiai Innovációs Bázis klaszter (BIB) eredményei – interjú Dr. Szekeres Györggyel

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány együttműködő partnere, a pécsi székhelyű Biotechnológiai Innovációs Bázis Klaszter (BIB) alelnöke, Dr. Szekeres György adott interjút Nagy Károly szerkesztő-műsorvezetőnek, a Gazdasági Rádió Cégvezető című műsorában.

A Dél-Dunántúlon és főként Pécsett hagyományai vannak az élettudományi, és elsősorban a biotechnológiai kutatásoknak, melyek a mai nevén PTE ÁOK Immunológiai és Biotechnológiai Intézetében kezdődtek meg az 1990-es években. A kutatások eredményeinek talaján jöttek létre mikrovállalkozások, melyek a hatékonyabb működés érdekében együtt kezdtek dolgozni, majd ezt az együttműködést kibővítették az egyetem keretein kívülre is. Ebből a közös munkából jött létre a klaszter 2007-ben. A klaszter és tagvállalatai elsősorban az orvosi biotechnológia, a gyógyszeripar és az agroalimentáris szektor számára fejlesztenek, gyártanak és forgalmaznak termékeket és szolgáltatásokat. A klaszter 2008-ban a dél-dunántúli régióban elsőként nyerte el az akkreditált innovációs klaszter címet. Jelenleg 22 tagból áll, melyek többsége a kis és középvállalati szektort képviseli. A Biotechnológiai Innovációs Bázis Klaszter a Magyar Klaszterek Szövetségének és az Europa Intercluster-nek is alapítója.

Az interjú hanganyaga itt letölthető

Posted in Aktualitásaink.