Orbán Viktor miniszterelnök mai nyilatkozatában bejelentett egy bértámogatási programot, a 13. havi nyugdíj visszaépítését, a kiemelt nemzetgazdasági ágazatok újraindítását, valamint azt, hogy több mint 2000 milliárd Ft értékben biztosítanak támogatott hitelt vállalatok finanszírozására.

A gazdaságvédelmi akciótervet három ütemben hajtják végre. Az első ütembe tartoztak a tb-járulék-csökkentések, a katásoknak nyújtott segítség és a bankhitelek törlesztésének felfüggesztése is. A mai nappal megindult a második szakasz.
Az akcióterv három szakasza a nemzeti össztermék, a GDP 18-20 százalékát csoportosítja át, ideértve a jegybank által megindított programokat is. A 2020-as költségvetéstől a megváltozott helyzet miatt el kell térni, a költségvetési hiányt 1 százalékról 2,7 százalékra emelik.

A hétfőn induló szakasz öt programból áll:

  • Az első a munkahelymegőrzésről szól. Rövidített munkavégzés esetén készen állnak arra, hogy átvállalják a munkaadóktól a bérköltségek egy részét, ez a bértámogatásnak egy speciális magyar formája.
  • A család- és nyugdíjasvédelem nevű program részeként visszaépítik a 13. havi nyugdíjat, mégpedig négy részletben. Így 2021 februárjában a januári nyugdíjon felül a nyugdíjasok egyheti nyugdíjat fognak kapni. Ez történik majd 2022-ben, 2023-ban és 2024-ben is.
  • A következő programpontban a nemzetgazdasági ágazatok szerepelnek, amelyeket újra kell indítani. Ezek közé sorolható a turizmus, az egészségipar, az élelmiszeripar, a mezőgazdaság, az építőipar, a logisztika, a közlekedés, valamint a film- és kreatív ipar.
  • A vállalatok finanszírozása érdekében kamat- és garanciatámogatott hiteleket biztosítanak magyar vállalkozásoknak összesen több mint 2000 milliárd Ft értékben.
  • A munkahelyteremtés érdekében pedig beruházásokat fognak támogatni mintegy 450 milliárd Ft értékben.

A kormányon belüli feladatmegosztás a következő:
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az egész program koordinálását és irányítását végzi majd. Mager Andrea nemzeti vagyonkezeléséért felelős tárca nélküli miniszter dolga lesz, hogy az állami vállalatokat lendületbe hozza és bekapcsolja a gazdaságvédelmi akciótervbe. Varga Mihály pénzügyminiszter feladata pedig, hogy biztosítsa a szükséges forrásokat, egyúttal garantálja a költségvetési fegyelmet.

Forrás: MTI