A 2018. október 9-én megalakult Mesterséges Intelligencia (MI) Koalíció alapítóihoz a kezdeményezés támogatójaként a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány is csatlakozott. Az MI Koalíció alapítói célul tűzték ki, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányát és kereteit.

 width=

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hangsúlyozta, a koalíció magalapításában ölt testet Magyarország válasza a mesterséges intelligencia generálta kihívásokra, platformot teremtve az ezen területen dolgozó szervezetek együttműködéséhez. A miniszter arról is beszélt, hogy napjainkban zajlik a negyedik ipari forradalom, melyet intelligens, döntésképes robotok jellemeznek. Fontos, hogy ezen intelligens gépekhez hogyan viszonyulunk és milyen jogi, gazdasági válaszaink vannak az ennek kapcsán felmerülő kérdésekre – húzta alá.

A BVK, mint az ország egyetlen Európai Uniós minősített üzleti innovációs centruma alapító tagként csatlakozott a MI Koalícióhoz. Az alapító nyilatkozatot Szalai Piroska, a Közalapítvány kuratóriumi elnöke írta alá.

Nagyon örülök, hogy ennek a kezdeményezésnek a részesei lehettünk, mivel a mesterséges intelligencia komoly motorként működhet a gazdaságban, és ezen belül a KKV-k világában. Startup versenyeink nyertesei közül sokan MI témában értek el komoly sikereket. Immár a 30. delegációnkkal megyünk külföldre, hogy nemzetközi innovációs rendezvényeken mutassuk be a magyar fejlesztéseket – mondta Szalai Piroska.

A háromnapos Infotér konferencia keddi, nulladik napján a Digitális jólét program (djp) szakmai vezetője, Gál András Levente elmondta, hogy a mintegy 70 magyar és nemzetközi céget, egyetemet, tudományos műhelyt, szakmai-és közigazgatási szervezetet magába foglaló tömörülés célja, hogy Magyarország Európa élvonalába kerüljön, fontos tagjává válva a nemzetközi mesterséges intelligencia közösségnek.

 width=

Az MI Koalíció alapítóinak szándéka, hogy közösen határozzák meg a mesterséges intelligencia hazai fejlesztésének irányát és kereteit. A koalíció részt vesz Magyarország MI stratégiájának kialakításában, illetve az MI elterjedésével összefüggő társadalmi és gazdasági hatások elemzésében – fejtette ki a szakmai vezető. Hozzátette: a koalíció működését, melyhez további 20 szervezet jelezte csatlakozási szándékát, a Digitális jólét program biztosítja.

Soltész Attila, az Infotér elnöke felidézte, hogy a mai értelemben vett mesterséges intelligencia az 1950-es évek óta létezik és fejlődik. Hangsúlyozta: magas hozzáadott értékű munka történik ezen a területen, a koalíció létrejötte pedig jelentős gazdasági előnyt indukál, valamint javul általa Magyarország tőke- és munkaerő vonzó képessége.

Jakab Roland, a Mesterséges Intelligencia Koalíció felkért elnöke, az Ericsson regionális igazgatója azt mondta, hogy „az innováció vezérelte fejlődésnek hullámai vannak, melyek megváltoztatják a világunkat”, fontos, hogy ezeket a változásokat úgy irányítsák a szakemberek, hogy pozitívak legyenek. Ezért lényeges, hogy a piac, a tudomány és az állam képviselői együtt gondolkodjanak. Kiemelte, hogy a mesterséges intelligencia generálta szakmai, jogi és tudományos kérdésekre csak az érintettek folyamatos párbeszéde által születhet válasz. A MI Koalíción belül hamarosan munkacsoportokat hoznak létre, a következő hónapokban pedig „valódi szakmai pezsgés” jellemzi majd a munkát – fogalmazott a koalíció elnöke.

Forrás: MTI