Budapesti startupok Írország első számú innovációs szakkiállításán

Dublin legnagyobb innovációs szakkiállításán, a Futurescope-on mutatkoznak be a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) és a 9. Be Smart versenyének nyertes startupjai 2019. március 28-án.

A Közalapítvány idén immár a harmadik delegációval jelenik meg kiállítóként a Dublin BIC szervezésében megvalósuló Futurescope-on, melynek látogatói száma 20 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest.  A Dublin BIC egy non-profit szervezet, ami ugyanolyan Business Innovation Center minősítéssel rendelkezik, mint a BVK.

A BVK 2015 óta immár a 34. fővárosi startup delegációt mutatja be külföldön Budapest városdiplomáciai kapcsolatrendszerét felhasználva, nagykövetségeink, főkonzulátusaink és az Nemzeti Kutatási Fejlesztési és Innovációs Hivatal segítségével.  Dublint azért választottuk, mert a European Digital City Index szerint a 10 legfejlettebb startup ökoszisztémával rendelkező európai város egyike – mondta Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke.

A Futurescope a dublini külgazdasági tevékenység legfontosabb rendezvénysorozata. Nagyon örülök annak, hogy a BVK-val és a Külügyminisztériummal együttműködve elértük, hogy egyre több magyar vesz részt rajta, akik egyre több elismerést kapnak, egyre több üzletet sikerül kötniük. Óriási jelentőségű lehet a következő évtizedben, ha Budapest az európai startup ökoszisztéma közép-európai fővárosává válik – mondta Pálffy István, Magyarország dublini nagykövet.

 

A BVK csapata és a Mindtech, a BankZee, az e-Fásli és a  Creo Medical a legnagyobb külföldi delegációként jelenik meg a rendezvényen. A startupok az Enterprise Ireland központjába, AIB Bankcentre-be és az Airbnb központjába is ellátogatnak.

A korábbi dublini delegációk sikerét legjobban a Route4U esete mutatja: a kontinensről egyedüliként bekerültek azon 8 cég közé, melyek összesen 300.000 eurot nyertek el smart technológiáik fejlesztésére a dublini helyi hatóságoktól az ír főváros életminőségének javításáért.

 

A Futurescope kiállításon bemutatkozó fővárosi startupok

e-Fásli

Az e-Fásli az első öntanuló terápiás eszköz. Intelligens, viselhető és személyre szabott kezelést biztosít szerver-oldali big data analízis segítségével. Egy tipikus IoT rendszer, mert a készülék WiFi-hálózattal kommunikál a központi szerverrel, és a mobil alkalmazást használ a beállításokhoz és a finom-hangoláshoz. A feltaláló egy 17 éves középiskolás diáklány, a testület többi tagja orvos, mérnök, informatikus, tervező és üzleti szakértő.

BankZee

BankZee egy B2B, white label családi bankolás megoldás pénzügyi intézetek számára, hogy elérjék és megtartsák a Z-generációs ügyfeleket, márkalojalitást alakítsanak ki, valamint a pénzügyi tudatosságot fejlesszék. A megoldásuk egy életkorhoz alkalmazkodó családi bankolási applikációból, valamint egy okospersely hardverből áll.

Mindtech Apps

A Mindtech célja olyan innovatív, agy-számítógép kapcsolaton alapuló mobil alkalmazások fejlesztése, melyek jobbá teszik az emberek mindennapjait. A fejlesztés az agyhullámok detektálása által mind figyelmi-szint mérésnél, mind pedig az orvosi diagnosztika területén segítséget nyújts. A SpecTrainer egy új generációs EEG alapú figyelemmonitorozó alkalmazás, amely egy EEG headset segítségével méri az ADHD-s páciensek agyi aktivitását és a rehabilitációjukhoz nyújt segítséget a fejlesztőpedagógusok számára.

Creo Medical

Creo Medical orvostechnikai eszköz gyártó cégek számára nyújt segítséget felhő alapú szolgáltatások biztosításához. Termékük egy intelligens orvosi adatbázis és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások, mint például az AI kutatás, az orvosi eszközökkel való integráció és az okostelefon alkalmazások.

Posted in Aktualitásaink, Be Smart versenyek, Sajtóközlemények and tagged , , , , , .