BVK Vállalkozói Női klubjának évzáró programja

A Központ székházában 2012. december 13-án került sor a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány vállalkozói női klubjának hagyományos évzáró programjára.

Az est házigazdája Szalay Zoltánné, klubvezető volt.
„Velünk élő varázslat” címmel Majsai Kriszta: Grimoire – Árnyak könyve a szűz királynő és a boszorkány legendája című könyvet, maga a szerző mutatta be a megjelent hallgatóság számára.

0401
Meghívott vendégek a Reneszánsz Hölgyek Társaságának (RHT) tagjai, a Reneszánsz világ hangulatát hozták magukkal a Nápolyban készült zenés filmjükkel. Danyilakisz Kata, az egyesület elnöke és tagtársai adták át az itáliai hangulatot a résztvevőknek, a helyszínen szerzett élményeik alapján.
Szikra Péter, a Gergely Borház társtulajdonosának támogatásával, nemes nedűvel, bioborral és a Társaság tagjai által készített apró kézműves falatkákkal, Békés Attila mandolinművész zenés játékával búcsúztak az 2012-es évtől a program vendégei.

Posted in Aktualitásaink and tagged .