Feltörekvő vállalkozók jelentkezését várja ötödik BE SMART startup versenyére a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány. A Düsseldorfi Magyar Főkonzulátussal, a think.BDPST-el és a Vodafone Deutschland-dal közösen szervezett versenyen kiválasztott legígéretesebb startupok képviselői 2017. március 28-án a Budapest – Düsseldorf Be Smart Tech Eventen ill. 2017. március 29-31-én a think.BDPST rendezvényen a Startup Cornerben és a Startup Budapest Fórumon nyernek bemutatkozási lehetőséget. 

A 2017. március 28-án megrendezendő Budapest – Düsseldorf Be Smart Tech Event smart city és mobilitás  témában működő magyar startupok német piacra lépését szeretné elősegíteni. A startupoknak lehetősége lesz egyedi bemutatkozásra, pitch-ek és one-on-one megbeszélések formájában az észak-rajna-vesztfáliai régióban jelen lévő nagyvállalatok innovációs vezetői, befektetők és a helyi kereskedelemfejlesztési szervezetek képviselői előtt. A legjobb cég(eke)t díjjal jutalmazzák. A rendezvényre, amelynek házigazdája a Vodafone Deutschland, exkluzív környezetben, a Vodafone düsseldorfi székházának 18. emeleti bemutatótermében kerül sor.

A think.BDPST rendezvény kísérő eseményeiként 2017. március 29-én a Startup Budapest Fórum és 2017. március 30-31-én megrendezendő Startup Corner a jövő munkahelyei, a jövő oktatása, egészségügyi innováció és mesterséges intelligencia témában várja a startupok jelentkezését. A startupoknak lehetősége lesz kiállításon és pitch session formájában bemutatkozni nemzetközi és hazai innovációs szakemberek, befektetők és nagyvállalatok innovációs vezetői előtt, valamint B2B találkozókat is szervezünk részükre.

attraction-731194_1920

Budapest – Düsseldorf Be Smart Tech Event

1) A verseny nyerteseiként kiválasztott, a magyar delegáció tagjait alkotó startup-ok számára a szervező partnerek biztosítják:

– a szállásköltséget 2017. 03. 27. és 28. között (startup-onként két főnek)

– az utazás költségét repülővel, oda-vissza (startup-onként két főnek)

– részvételt a Düsseldorfi Magyar Startup Eventen

– B2B találkozók megszervezését

2) Témák, amelyekben jelentkezni lehet:

– Smart City

– Mobilitás

Startup Budapest Fórum

1) A verseny nyerteseiként kiválasztott startup-ok számára a szervező partnerek biztosítják:

– kiállítási lehetőség

– pitch session megszervezése

– B2B találkozók megszervezése

2) Hozzájárulás a delegált startup-ok részéről:

– a bemutatkozó anyagok, kiadványok, prototípusok stb. a kiállításra

3) Témák, amelyekben jelentkezni lehet:

– a jövő munkahelyei

– a jövő oktatása,

– egészségügyi innováció

– mesterséges intelligencia

think.BDPST Startup Corner

1) A verseny nyerteseiként kiválasztott startup-ok számára a szervező partnerek biztosítják:

– kiállítási lehetőséget a think.BDPST Startup Corneren

– 2017. március 30-án pitch session megszervezését

– B2B találkozók megszervezését

2) Hozzájárulás a delegált startup-ok részéről:

– a bemutatkozó anyagok, kiadványok, prototípusok stb. a kiállításra

3) Témák, amelyekben jelentkezni lehet:

– a jövő munkahelyei

– a jövő oktatása,

– egészségügyi innováció

– mesterséges intelligencia

A versenyen való részvétel feltételei

A szervező partnerek olyan innovatív feltörekvő vállalkozások jelentkezését várják, amelyek a piacra lépés fázisán már túl vannak, vagy legalább prototípussal rendelkeznek.

A kiválasztás két fordulóban zajlik. Az első fordulóban a jelentkezők pályázatukat elektronikus úton elküldik a besmart@bvk.hu email címre, a jelentkezési kategória megjelölésével.

második fordulóban a bíráló bizottság által kiválasztott startup-ok képviselői angol nyelvű pitch-ek keretében mutatják be vállalkozásukat.

A szakértői zsűri által

  • smart city és mobilitás témában kiválasztott 10 legígéretesebb startup 1-1 képviselője vehet részt a magyar delegáció részeként a düsseldorfi programon,
  • valamint a jövő munkahelyei, a jövő oktatása, egészségügyi innováció és mesterséges intelligencia témákban kiválasztott 10 legígéretesebb startup vehet részt aBDPST Startup Corneren.

A rendezvények előtti időszakban a startupok részére a BVK mentorálást és felkészítést biztosít.

Jelentkezési határidők

  1. Pályázatok benyújtásának határideje (1. forduló): 2017. február 10., 24:00. A jelentkezési lapot ide kattintva tölthetik le: Pályázati űrlap. Kérjük a magyar nyelvű űrlaphoz egy angol nyelvű one-pagert is mellékeljenek.
  1. Angol nyelvű pitch-ek bemutatása (2. forduló): 2017. február 22-én 13 órakor. Helyszín: A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány székháza (Budapest, VII. Rákóczi út 18.).

További információ: Nagy Dániel, nagy.daniel@bvk.hu