Hámori Cukrászda – Retro sütik modern hűtőben

A Horváth Mihály tér sarkán álló kis cukrászdában egymásnak adják a kilincset a közelben lakók: kávéért, krémesért, aprósüteményért vagy épp a megrendelt tortáért jönnek. A vállalkozás vezetőjével, Kiss Zoltánnal a hely múltja mellett arról a négymillió forintos hitelről is beszélgettünk, amelyet a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítványtól a Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával vettek fel.

Vekni – Egy mosolygós üzlet Ferencvárosban

Kovács Flóra 2018 májusában vett fel 7 millió forintos mikrohitelt egy önkormányzati tulajdonú üzlethelyiség megvásárlásához, amelyben pékséget és kis delikáteszt üzemeltet. A Vekni – és a közelében található Réteskék – tulajdonosát a vállalkozóvá válásról és a hitelfelvétel tapasztalatairól kérdeztük.

Pacsirta Mozgásfejlesztő Kuckó – Középpontban a gyerekek

Tófalvi Renáta egy kisgyermekek korai fejlesztésével foglalkozó központot vezet az Üllői úton, amihez 2018 végén 10 millió forintos hitelt vett fel a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítványtól. Nem mindennapi hivatásáról és a vállalkozás építéséről beszélgettünk vele.

Karc FM – Kerületről kerületre támogatják a legkisebbeket – 2017.10.10.

Budapesten tavaly indult el az a gazdaságélénkítő program, mely a mikrovállalkozásokat segíti. Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke a Karc FM-en emlékeztetett: a 10 fő alatti vállalkozások 10 millió forintig kedvezményes, 3 százalék alatti hitelt kaphatnak beruházásra, forgóeszközök vásárlására. A hitelt 10 év alatt kell visszafizetni és a kerületek is adhatnak kiegészítő kamattámogatást. […]

Józsefváros támogatja a helyi üzleti kezdeményezéseket

Vállalkozói fórum a H13-ban Tájékoztató jellegű vállalkozói fórumot tartott a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) a Horánszky utcai Diák és Vállalkozásfejlesztési Központ partnerségében november 10-én. A VIII. kerületi vállalkozások részére rendezett fórumon dr. Kiss Zoltán, a Kamara elnöke, Sára Botond és Egry Attila alpolgármesterek mellett előadást tartott Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi […]

Józsefvárosi mikrovállalkozásokat segít a kamattámogatott hitel

Józsefvárosi vállalkozások fejlesztése, finanszírozása címmel tartott tájékoztatót a kerület önkormányzata és a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) a H13 Diák és Vállalkozásfejlesztési Központban. A rendezvényen a résztvevők képet kaphattak Budapest legkedvezőbb mikrohitel-konstrukciójáról, a Józsefvárosi Mikrovállalkozások Kamattámogatási Programjáról. Sára Botond alpolgármester kiemelte, a közelmúltban döntöttek arról, hogy kibővítik a programot: immár nemcsak a kerületi székhellyel, hanem a […]

Profit7 – Itt az újabb támogatott hitel, hölgyeknek még olcsóbb

A legkisebb cégeket segíti egy új kedvezményes beruházási kölcsön, illetve visszatöltődő hitelkeret. A fiatal vállalkozók, illetve a hölgyek még előnyösebb feltételekkel juthatnak hozzá a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) és a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kamattámogatott konstrukciójához.

Fővárosi vállalkozások finanszírozása – workshop

Fővárosi vállalkozások számára elérhető pályázatokról, támogatásokról, hitelekről tartott workshopot 2016 június 23-án, csütörtökön a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány szakértői csapata a BVK székházában. A hőség ellenére az esemény nagy érdeklődés mellett zajlott, a résztvevők között vállalkozást tervezők, és már működő vállalkozással rendelkezők egyaránt képviseltették magukat.  A workshop három előadója az alábbi témakörökben tartott részletes tájékoztatást: Szolnoki […]