Külföldi befektetők előtt mutatkozhatnak be a 3. Be Smart startup verseny győztesei

Feltörekvő vállalkozók jelentkezését várja harmadik BE SMART startup versenyére a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány. A Magyarország Izraeli Nagykövetségével közösen szervezett versenyen kiválasztott legígéretesebb startupok képviselői március 13. és 17. között Tel-Avivba utazhatnak, ahol nemzetközi befektetőknek mutathatják be projektjeiket.

3. Be SMART startup verseny – pályázati kiírás

Feltörekvő vállalkozók jelentkezését várja harmadik BE SMART startup versenyére a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány. A Magyarország Izraeli Nagykövetségével közösen szervezett versenyen kiválasztott legígéretesebb startupok képviselői március 13. és 17. között Tel-Avivba utazhatnak, ahol nemzetközi befektetőknek mutathatják be projektjeiket.

„A csapatban legyen elég erő, intellektus, értelem, tehetség, lendület és inspiráció”

2015 augusztusában a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és Magyarország Tel-Avivi Nagykövetsége „BE SMART” elnevezéssel startup versenyt hirdetett, melynek három győztese a Tel Avivban szeptemberben megrendezésre kerülő Digital Life Design (DLD) Innovációs Fesztiválra utazhatott. A versenyen a Reevio a kilenc induló startup között a második helyen végzett. A vállalkozás fejlesztése – egy webshop tulajdonosoknak készült innovatív termékértékelő […]

Budapestvideo.hu – Innovációs díj kisvállalkozásoknak

Kihirdették a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány által kiírt Be Smart verseny győzteseit hétfőn. A start-up vállalkozások számára augusztus közepén indult megmérettetés győztesei a Tel Avivban szeptemberben megrendezésre kerülő Digital Life Design (DLD) Innovációs Fesztiválra utazhatnak.  Az első helyen a Synetiq, magyar startup cég végzett. A Synetiq innovációja érzelmi kutatásokkal segíti a média tartalomgyártók munkáját. A második […]

Magyar startupok mutatkoznak be Tel-Avivban

A világ legrangosabb startup fesztiváljára, a DLD (Digital Life Design) Tel-Aviv Innovációs Fesztiválra utazhat a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány és Magyarország Tel-avivi Nagykövetsége által meghirdetett BE SMART startup verseny első három helyezettje. A díjakat dr. Bagdy Gábor Budapest Főváros főpolgármester-helyettese adta át 2015. szeptember 7-én, hétfőn délelőtt, a Közalapítvány székházában.

Lezajlott a “BE SMART” 2015 verseny döntője

Az augusztus közepén meghirdetett startup versenyünk győztesei a Tel Avivban szeptemberben megrendezésre kerülő Digital Life Design (DLD) Innovációs Fesztiválra (http://dldtelaviv.com) utazhatnak. Tel-Aviv idén ötödik alkalommal ad otthont a világ legnagyobb startup fesztiváljának, melyen több száz startup vállalkozás, kockázati befektetők, üzleti angyalok, és vezető multinacionális high-tech vállalatok vesznek részt.  A verseny első fordulójában 16 beérkezett pályaműből […]

Profit7 – Álomutazás magyar startupoknak

Világhírű izraeli startup fesztiválra utazhatnak azok a magyar vállalkozók, akik meg tudják győzni a BE SMART verseny szakmai zsűrijét rátermettségükről. A három legjobb cég a világ egyik innovációs fellegvárában kereshet magának befektetőt, vagy üzleti partnert.  A Tel-Avivban megrendezésre kerülő Digital Life Design (DLD) Innovációs Fesztiválra utazhatnak a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány és Magyarország Tel-avivi Nagykövetsége által meghirdetett „BE […]

Startup versenyt hirdet a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány

Feltörekvő vállalkozók jelentkezését várja „BE SMART” elnevezésű startup versenyére a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány. A szakértőkből álló zsűri által kiválasztott legígéretesebb startupok képviselői részt vehetnek a Tel-Avivban 2015. szeptember 8. és 10. között megrendezésre kerülő DLD Innovációs Fesztiválon (http://dldtelaviv.com), ahol pitching session keretein belül lehetőséget kapnak befektetőknek és szakértőknek prezentálni innovatív vállalkozásaikat, majd B2B találkozókon vehetnek […]