Profit7 – Így dobhat nagyot fővárosi kisvállalkozásán

Szakmai tudással, tanácsadással, sőt, támogatott, kedvezményes kamatozású mikrohitellel is segíti a főváros és a régió cégeit a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK). Szalai Piroska, a szervezet vezetője a Profit7-nek elmondta: 3,9 százalékos kamatuk ugyan picit drágább a növekedési hitelprogramnál, de sokkal egyszerűbb megszerezni: csak egy életképes üzleti terv kell hozzá. 

Együttműködési megállapodást írt alá a BVK és Újbuda Önkormányzata

Gazdaságélénkítésről és munkahelyteremtésről rendezett konferenciát a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) és Újbuda Önkormányzata a kerületi jó gyakorlatok bemutatására fókuszálva. A rendezvény keretében sor került a Közalapítvány és az Önkormányzat közötti együttműködési megállapodás ünnepélyes aláírására is.

Magyarországon nőtt a legjobban a nők foglalkoztatása tavaly

Tavaly 3,3 százalékpontal bővült a nők foglalkoztatása Magyarországon, ami a legmagasabb növekedési arány az unióban – közölte Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke az Eurostat, az unió statisztikai hivatalának adataira hivatkozva az MTI-vel.

2015. március 5.: Női vállalkozások, vállalkozó nők

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány Női vállalkozások – Vállalkozó nők címmel rendezi meg első Budapesti Vállalkozásfejlesztési Fórumát 2015. március 5.-én. A rendezvényen szakmai elemzések és nemzetközi szintű magyar jó példák bemutatásával vizsgáljuk a női vállalkozások gazdaságban és foglalkoztatásban betöltött szerepét és lehetőségeit.    Helyszín: Design Terminál, 1051 Budapest, Erzsébet tér 13. Program: • 9:00 – 9:15 […]

Szalai Piroska, a BVK elnöke az Echo TV-ben

Egy kisgyermekes család életében mindig nagy változás, amikor az édesanya újra visszatér a munkába. Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány elnöke arról beszélt az EchoTv műsorában, hogy hogyan és mivel tud segíteni a Közalapítvány a vállalkozást indítani szándékozóknak. A műsor ezen a linken tekinthető meg.

SMART Vállalkozásfejlesztési Konferencia a fiatalok vállalkozásairól

Magyarországon kiemelten hangsúlyos terület a kkv-k fejlesztése, azon belül is a fiatal vállalkozók támogatása – mondta Szalai Piroska, a nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős volt miniszteri biztos a SMART Vállalkozásfejlesztési konferencián. A budapesti tanácskozáson hat közép-európai ország szakemberei vitatják meg a fiatal vállalkozások előtt álló problémákat. Szalai Piroska, aki a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke […]

Nagy elismerés a BVK új vezetésének és projektszakembereinek – Budapesten tanácskoztak Közép-Európa fiatalok vállalkozásfejlesztésével foglalkozó szakértői

Budapest, 2014. április 16. – Az i. e. SMART európai uniós projekt keretében kedden a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) nemzetközi konferenciát tartott, amelyen hat közép-európai ország szakértői bemutatták a fiatalok vállalkozásainak indítását és a már meglévő vállalkozásaik működtetését támogató innovatív módszereket és technikákat. A projekt vezetés részéről Stuart Simpson a bécsi Europa Büro képviselője elismerően nyilatkozott […]

BUDAPEST SMART Pont megnyitó workshop

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány székházában, a Rákóczi út 18. szám alatt, az Európai Kis- és Középvállalkozások Hete alatt nyitotta meg a BUDAPEST SMART Pontot 2013. november 25-én. A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) valamint a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola partnerként vesznek részt a Közép-Európai Operatív Programból támogatott i.e. SMART projektben. A projekt fő célja olyan […]

Budapesti Közös Interregionális Szeminárium (JIS) – sajtótájékoztató

Kétnapos szakmai konferencia kezdődött a Főpolgármesteri Hivatalban a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány és a Fővárosi Önkormányzat rendezésében, a Budapest Innopolisz Fejlesztési Program keretében megvalósuló INNOCRAFTS projektről. A projekt célja a kézműves ágazatban tevékenykedő kis- és középvállalkozások támogatása az innovációban és a pénzügyi támogatásokhoz való hozzáférésben. A projekt arról szól, hogy a kis- és középvállalkozói szektorban tevékenykedő […]