Non-profit mikrofinanszírozás a gazdaságfejlesztésben és munkahelyteremtésben

Gazdaságélénkítő és munkahelyteremtő non-profit mikrofinanszírozás címmel tartott konferenciát a Magyar Mikrofinanszírozási Hálózat (MMH) és a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) az első Európai Mikrofinanszírozási Nap alkalmából, kedden, a Fővárosi Újvárosháza dísztermében. A Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter fővédnökségével rendezett konferencia célja az volt, hogy felhívja a figyelmet a mikrofinanszírozás jelentőségére a munkahelyteremtésben és a gazdaságfejlesztésben.

Szekfű Tibor, a MMH elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy a konferencia, melynek kiemelt témája a mikrofinanszírozás pozitív társadalmi hatása a foglalkoztatás területén, egy európai rendezvénysorozat része.

Mikrofinanszirozas-konferencia720

Dr. Bagdy Gábor, Budapest Főváros főpolgármester-helyettese elmondta, hogy Budapest az utóbbi években dinamikus fejlődésen ment keresztül, Európa és a világ összehasonlító listáin egyre jobb helyen áll, de a pénzügyi szolgáltatások és vállalkozásbarát környezet kialakítása terén további fejlődésre van szükség.

Előadásában Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke kiemelte, hogy a mikrovállalkozások jelentős szerepet töltenek be a gazdaságban, hiszen hazánkban a versenyszférában foglalkoztatottak 38%-a mikrovállalkozásokban dolgozik, ami 9 százalékkal magasabb az unió átlagánál. Emellett itt termelődik a magyar versenyszférabeli GDP 20%-a.

Karsai Tamás, gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkár ismertette az operatív programok újdonságait, és hangsúlyozta, hogy a kormány stratégiai partnernek tekinti a hazai kis- és középvállalkozásokat, rájuk kívánja építeni a foglalkoztatás bővítését és a gazdaság felpörgetését.

Prof.dr. Lentner Csaba, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyetemi tanára értékelte az elmúlt évtizedek gazdasági folyamatait és a jelenlegi helyzetet. A professzor a nem hagyományos válságkezelés jelentőségét hangsúlyozta: „A gazdaság szereplői közti tehermegosztás megőrzi a politikai stabilitást, így a kormányok időt nyernek a strukturális reformokra, és hosszú távon fenntartható pénzügyi egyensúlyt teremtenek, ami előnyös a vállalkozások számára”.

Kerekes György, a Századvég Gazdaságkutató igazgatója a mikrovállalkozók motivációiról és társadalmi szerepükről beszélt. A gazdaságkutató szerint leginkább a cég/jogi/ menedzsment ismeretek, a tőke és a kapcsolatok hiánya okoz gondot ezeknek a vállalkozásoknak, amire megoldást jelent a képzés, a non-profit mikrofinanszírozás és az együttműködések kialakítása.

Dr.habil Nyikos Györgyi egyetemi docens hangsúlyozta, hogy a pénzügyi eszközök, azaz a visszatérítendő támogatások alkalmazásánál fontos, hogy a gazdaságilag életképes projektek kapjanak segítséget.

A konferencia zárásaként három magyar mikrofinanszírozó szervezet mutatta be új programját: a Budapest Mikrohitel Programot, a Székesfehérvári Kamattámogatási Programot és a Zalaegerszegi Kamattámogatási Programot.

Posted in Aktualitásaink, Főoldalra, Sajtóközlemények and tagged , , , , .