Három évtizede az élvonalban – Nagy Lovas Kft.

A több mint 30 éve működő budapesti családi vállalkozás nemzetközi elismertségnek örvend, és még egy szakmát is felélesztett. Nagy Diánával a körúti kisbolttól a nemzetközi online értékesítésig tartó útról beszélgettünk.

Honnan indult a vállalkozás?

A cég már több mint 30 éves. Édesapám lószeretetéből indult a vállalkozás egy József körúti, 15 négyzetméteres üzletben. Akkoriban Magyarországon nem nagyon lehetett lófelszerelést kapni, a hiánygazdaság volt jellemző minden területen. A körúti boltot sokan ferde szemmel nézték, de az idő igazolta a döntést. 1994-ben kibővítettük az üzletet, és 2000-ben nyitottuk a mostani, kétszintes áruházat. A vevőkörünket tudatos reklámozással tudtuk ide átszoktatni, de még mindig vannak, akik a régi helyen keresnek minket.

Kezdetben csak kereskedelemmel foglalkoztak?

Igen, akkor édesapám felkutatta az összes hazai gyártót, aki lószerszámmal foglalkozott. A szíjgyártó, nyergesmester szakma már annyira ritka volt, hogy a szakmai jegyzékből is törölték. Sokéves utánajárással a szüleim elérték, hogy visszakerüljön a jegyzékbe, és a Simon Ferenc Bőripari Szakközépiskolával karöltve a képzést is újraindították. A lófelszerelések gyártása teljesen speciális feladat: kézzel, két tűvel, különleges cérnával készülnek, és a csatok bevarrása sem igazán gépesíthető.

A ruházati vonal gyártása hogyan indult?

Kezdetben újsághirdetésben kerestünk gyártókat, amire kis magánvállalkozások jelentkeztek, de velük csak időszakosan tudtunk együttműködni. Idővel arra a döntésre jutottunk, hogy elindítunk egy saját, budapesti varrodát. Az alapanyagbeszerzési források megvoltak, már csak egy jó szabászra, akaratra és kitartásra volt szükség. Itt kis szériában, nagy szín- és méretskálában készülnek a termékek. A speciális felszereléseket, mint például a kobak, professzionális külföldi cégektől szerezzük be, de az egyes változatokon látható magyar hímzéseket mi készítjük rájuk.

Kik a lovasfelszerelések fő vásárlói?

Régebben a nagy állami gazdaságok, ménesbirtokok voltak a jellemző vásárlók, manapság már a privát szféra dominál. Ezen belül széles a paletta: vannak, akik hobbiból, tenyésztésre vagy kereskedelmi céllal tartanak 80-100 lovat, vannak az egy-két lovas sportolók, a 15-20 lovat tartó lovasiskolák, de az is előfordul, hogy egy családnak van közös lova. A társadalom minden rétegéből kerülnek ki lovasok, aki szereti a lovakat, az megtalálja magának a lehetőséget, hogy ennek a sportnak hódoljon. A vevőink között van a Richter család, akiknek a cirkuszhoz nagyon tartós, könnyű és mutatós szerszámokat készítünk. Filmforgatásokra is szállítunk kellékeket, a Kincsem filmben és a Ben Hur-ban is az általunk gyártott felszerelések láthatóak. Ezen kívül sok egyéb bőrös felszerelést is gyártunk, amelyek nem kötődnek a lovakhoz, de elvárás az erős, tartós kialakítás. Például színházaknak készítünk kábelcsatornákat, vagy mászóvasakat bőröztünk. Van egy Guinness-rekordunk is, lovaknak készítettünk egy 1,85 méter átmérőjű bőr focilabdát.

Várható, hogy a vállalkozás továbbra is családi tulajdonban marad?

Még legalább ennyi időre tervezünk, reméljük, hogy lesz, aki továbbvigye a céget. Szép dolog, ha egy vállalkozás a családban marad, még ha nem is egyenes ágon, de a nevet mindenképpen megőrizve. A régi dinasztiák is úgy tudtak fennmaradni, hogy mindig volt a családban valaki, akit érdekelt a terület és hajlandó volt tovább vinni.

A jövőre nézve vannak bővülési tervek?

A kereskedelem jó része már áttevődött az internetre, és ennek továbbfejlesztése a cél. A személyes vásárlás varázsa sem tűnik el, a fiatal korosztály is szívesen eljön szétnézni. De ahhoz, hogy felkeltsük az érdeklődésüket, nagyon fontos bekerülni a családok otthonába online formában. A kezdő lovasok is több üzlet kínálatát megnézik a weben, és szeretnénk a találatoknál az elsők között lenni. A webshopnak köszönhetően több mint 40 országba szállítottunk már, Novoszibirszktől Chiléig. Az ott élő, nem feltétlenül magyar nemzetiségű vásárlók, akik kuriózumokat keresnek, külföldi kiállításokon, világversenyeken találkozhattak velünk, vagy barátoktól, ismerősöktől hallottak rólunk, esetleg a neten böngészve találtak ránk.

A BVK rendezvényein is fel szoktak tűnni divatbemutatókkal.

Azoknak a rendezvényeknek is nagyon sokat köszönhetünk, és mindig szívesen megyünk mindenhova, ahova hívnak minket.

Posted in Jó gyakorlatok and tagged , .