Híradó – Minden sikeres nő mögött egy kiegyensúlyozott család áll

A legjelentősebb munkaerő-piaci tartalékot a nők körében találhatjuk, mind a kisgyermeket nevelők, mind az 55 év felettiek illetve a 25 év alattiak akár 200 ezer főnél nagyobb létszámban is tudnának növekedni, ha hazánkban is nagyobb lehetősége lenne e csoportoknak atipikus munkakörökben munkát vállalni átmeneti időszakokra – hangzott el a Budapest Nő címmel tartott kerekasztal beszélgetésen a Bálványosi Szabadegyetemen.

Hétszázezerrel nőtt hazánkban a foglalkoztatottak létszáma 2010-2017 között – emelte ki Szalai Piroska a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke. Mint mondta, Budapesten is hat év óta folyamatosan javulnak a foglalkoztatási mutatók: 126 ezerrel többen dolgoztak Budapesten 2016-ben, mint hat évvel korábban, azaz a múlt évben 827 ezer fő dolgozott a Fővárosban. 2016-ban hazánk foglalkoztatás bővülésének negyedét a fővárosi növekedés adta. A nők foglalkoztatási rátája 4,5 százalékponttal, a férfiaké pedig 2,2-al javult.
Az elmúlt hét év foglalkoztatás bővülésének egyharmada a munkanélküliek számának csökkenésére vezethető vissza, míg kétharmada az inaktívak létszámának csökkenésére. Köszönhető ez annak is, hogy a Munkahelyvédelmi Akció keretében 2013 óta járulékkedvezmények illetik meg a munkáltatókat, ha GYES-ről vagy GYED-ről visszatérő anyákat foglalkoztatnak, valamint hogy 2014 januárjában bevezetett GYED Extra keretében a szülők korlátlanul dolgozhatnak az anyasági ellátásuk megtartása mellett.

Családbarát hely

Szepesfalvy Anna, Budafok-Tétény alpolgármestere kiemelte, a „Családbarát hely” cím kapcsán, melyet a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalomtól kapott a kerület, hogy az önkormányzat minden kismamának gyermeke születésekor pénzügyi juttatást biztosít, és egy üdvözlő csomagot is kapnak a babák, például egy helyi, fiatal iparművész által tervezett, kerületi babanaplóval. Családi napokat is rendszeresen szerveznek. A hivatalban a gyermekes munkavállalókat rugalmas munkaidővel segítik, és vannak olyan team-ek, ahol otthonról is lehet dolgozni. Az alpolgármester szerint, ha ki tudja alakítani a vezető azt a munkakört, amiben a munkavállaló jól érzi magát, akkor otthoni munkavégzés esetén sem kell tartani attól, hogy elhanyagolja a munkáját. Szerinte ez a bizalmi hozzáállás a női vezetőkre jobban jellemző.

Budapest Bornegyede

A kerület fontosnak tartja a fiatalok bevonását a kerület gazdasági életébe. Ezt is szolgálja a Budapest Bornegyede elnevezésű Európai Uniós projekt, melynek célja a budafoki borkultúra, borospince rendszer népszerűsítésén túl az is, hogy felkeltsék a fiatalokban a vállalkozó szellemet, elősegítsék a témához kapcsolódó vállalkozások indítását. A programban a Budapfoki Pincejáratok kulturális programjai mellett kidolgoztak egy képzési rendszert érettségizett fiataloknak, ahol borászathoz, turisztikai vállalkozás indításához kapcsolódó ismereteket szerezhetnek.

Ipar, digitalizáció, foglalkoztatás

Antall-Horváth Veronika, az Antall József Tudásközpont (AJTK) nemzetközi projektmenedzsere elmondta, hogy a 2010 óta működő Tudásközpontot dr. Antall Józsefné alapította. Tevékenységüknek három pillére van: tehetséggondozás, kutatás, könyvkiadás. A tehetséggondozás keretében gyakornoki programokat indítanak, szakmai rendezvényeket, workshopokat, konferenciákat szerveznek. A női munkavállalók aránya náluk, a vezetői pozíciókban is 75 százalék. Azonban egy-egy munkakör betöltése kapcsán nem szempont az, hogy a jelentkező nő vagy férfi, csak az a meghatározó, hogy alkalmas-e az adott munkára vagy sem. Külön figyelmet fordítanak arra is, hogy a hasonló pozícióban dolgozó nők és férfiak bére azonosak legyen. Jelenleg 53 munkavállalójuk van, az AJTK a régió második legnagyobb think tankje. Mivel sok fiatal női munkatársuk van, folyamatban van a Tudásközpontnál is egy családbarát munkahely stratégia kidolgozása.

Forrás: Híradó

Posted in Sajtómegjelenések and tagged , .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.