i.e. SMART projekt – a SMART Pontok első trénerei

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány részvételével megvalósuló i.e.SMART projekt fontos mérföldkőhöz ért. A Közalapítvány és a főpályázó Bécs Város Oktatási Tanácsa szervezésében került lebonyolításra az első „Train the SMART Trainers” ötnapos képzés.

Az i.e.SMART projekt megvalósítása fontos szakaszhoz ért. A 2013. június végén induló, a fiatalok vállalkozóvá válását segítő budapesti SMART Pont kialakításának nélkülözhetetlen szereplői azok a trénerek, akik elsőként találkoznak az érdeklődő fiatalokkal. Az újszerű megközelítéseken alapuló transzformatív metodológia elsajátítása érdekében az első hat budapesti tréner részt vett a 2013. május 13-17. között Dobogókőn megrendezett tréningen. A képzési program zárására 2013. szeptemberében kerül sor. A két időpont közötti időszakban a trénerek a megkezdett megfigyelések és ötletek alapján elektronikus megbízásokat fognak teljesíteni.

ieSmart

A műhelymunkán a hét partner régióból összesen 33 leendő tréner, közülük öt fő a Közalapítvány partnereként vett részt.
A műhelymunka keretében a csoport látogatást tett a Közalapítvány székházában is, ahol Dr. Nagy Miklós ügyvezető igazgató üdvözölte a résztvevőket, valamint tájékoztatást adott a Közalapítvány új programjairól. A szakmai program sikerességét mutatja, hogy mind a főpályázó, mind a tréningen részt vett nemzetközi szakértők a következő tervezési időszakban számítanak a Közalapítvány részvételére a további Európai Uniós projektek kidolgozásában, megvalósításában.
A rendezvény további fontos eseménye, hogy elkészült a SMART Pontok munkáját támogató, az interaktivitást is elősegítő SMART Site online platform.

Posted in Aktualitásaink and tagged .