Magyar Idők – Bemutatkoznak a visegrádi startupok

A visegrádi országok (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) legjobb, legsikeresebb startup vállalkozásait ismerhetjük meg augusztus 31-én a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) által szervezett V4 EYES – Emerging Young Entre­pre­neurs című nemzetközi startupkonferencián.

A rendezvény kapcsán Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke elmondta, hogy a közalapítvány több módon támogatja az innovatív vállalkozásokat. A hazai bemutatkozási lehetőségek, a fesztiválok, konferenciák mellett a nagykövetségek is hozzájárulnak a magyarországi cégek sikeréhez: a követségek, konzulátusok több ízben segítettek olyan világvárosokban is megismertetni a hazai startup-ökoszisztémát, mint Tel-Aviv, Szentpétervár, Bécs, Düsseldorf, Dublin és Párizs.

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány a pozsonyi Szlovák Műszaki Egyetem Management Intézetével, a varsói Mazovia Cluster ICT-vel és a prágai Cseh Élettudományi Egyetemen működő Point One üzleti inkubációs és co-working központtal együttműködésben rendezi meg a V4 startupverseny döntőjét. A Visegrádi Alap által támogatott projektben lebonyolított eseménynek a BVK Rákóczi úti székháza ad otthont augusztus 30-án. A szakmai zsűri tagjai a bemutatkozó magyar, szlovák, cseh és lengyel startupok közül választják ki a legjobb négyet, amelyeknek augusztus 31-én a Bálnában pitch session és kiállítás keretében is lehetőségük nyílik a bemutatkozásra.

A jövő csütörtöki rendezvényen szakmai előadásokat hallgathatnak és nemzetközi jó gyakorlatokat ismerhetnek meg a látogatók. A rendezvényen a meghívott szakértők kerekasztal-beszélgetésen konzultálnak a V4-es állami és fővárosi startupprogramokról. A második, V4-es startup kerekasztal-beszélgetésen a részt vevő országok kiemelkedő startupjai mutatják be sikeres projektjeiket és vitatják meg a start­upvilágban való boldogulás titkait.
Szalai Piroska felidézte: a nagyszabású nemzetközi rendezvény is igazolja, hogy a budapesti innovációs ökoszisztéma egyre több világrangsorban kerül az élre, a magyar főváros hagyományosan erős innovációs térséggé vált mára, amit számos elismerés is bizonyít.

Forrás: Magyar Idők

Posted in EYES, Sajtómegjelenések and tagged .