Magyar Idők – Világszínpadon három hazai startup

Harmadik alkalommal mutatkoznak be a leginnovatívabb hazai startup vállalkozások Izraelben, Tel-Avivban a világ egyik legnagyobb, tegnap kezdődött kétnapos startupeseményén, a Digital Life Design fesztiválon. – Nagy örömünkre szolgál, hogy a világ egyik startupfellegvárában lehetünk ismét jelen és három kiváló fővárosi start­upnak biztosíthatunk bemutatkozási lehetőséget – hangsúlyozta Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke.

Budapest régiója magasan az uniós átlag feletti a regionális versenyképességi index által mért innováció terén, ez kitűnő alapot biztosít a startupoknak. Nagy Andor, Magyarország izraeli nagykövete pedig azt hangsúlyozta: a startupvilágban tevékenykedőknek azért fontos elmenniük Izraelbe, mert a high-tech- és kibervilágban Izrael az ötödik hely áll, és a Szilícium-völgy után a második legjelentősebb high-tech- és startup-ökoszisztémája van. A Nasdaqon, a New York-i technológiai tőzsdén egyedül Izraelnek több technoló­giai cége van, mint az EU-nak, Japánnak, Kínának és Dél-Koreának együttvéve.

A magyar standon három startup képviselteti magát. Mindhárom cég növekedési fázisban van, a befektetők mellett nagy hangsúlyt fektetnek felhasználók és üzleti kapcsolatok felkutatására, amelyre kiváló alkalmat ad a Budapest főváros és a Nemzetgazdasági Minisztérium által támogatott üzleti út.

A Mindtech DriveAlert mobilapplikációja egy Neurosky EEG-fejpánt segítségével méri az autóvezetők figyelemszintjét, és jelez, ha az drasztikusan csökken, megelőzve ezzel a figyelmetlenségből, fáradtságból adódó baleseteket. A startup a fejlesztésekor a Pázmány Péter Katolikus Egyetemmel és a Magyar Tudományos Akadémia Kognitív Idegtudományi és Pszichológiai Intézetével is együttműködik.

A Route4U elnevezésű startup fejlesztése egy kereshető és tervezhető akadálymentességi térkép, amely az akadálymentesség szintje szerint színezett helyek (kávézó, bolt, gyógyszertár, középület) mellett a közösség által automatikusan naprakészen tartható járdaadatokat is tartalmaz. Májusban a Route4U a BVK egyik delegáltjaként részt vett a Smart Dublin által szervezett Wayfinding Challenge versenyen, ahol bekerült a nyertesek közé.
A DroneIQ ultramagas felbontású légifelvételek és 3D-s városmodellek készítését teszi lehetővé drónokkal.

A térképek sok területen nagy hatékonysággal használhatók, mint például városfejlesztés, katasztrófavédelem, környezetvédelem. A fejlesztés bármelyik kereskedelmi forgalomban levő drónnal (DJI) használható, segítségével percek alatt különösebb szaktudás nélkül készíthetők nagy felbontású térképek.

Forrás: Magyar Idők

Posted in Aktualitásaink, Főoldalra, Sajtómegjelenések and tagged , , , , .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.