Dublin legnagyobb startup szakkiállításán, a Futurescope-on mutatkozott be a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) és a 7. Be Smart versenyének nyertes startupjai 2018. május 31-én. Idén 4 fővárosi startup kapott lehetőséget a tavalyi 6 csapat sikeres szereplése után.

 width=

A BVK 2015 óta immár a 25. fővárosi startup delegációt mutatja be külföldön Budapest városdiplomáciai kapcsolatrendszerét felhasználva, nagykövetségeink és főkonzulátusaink segítségével.  Dublint azért választottuk, mert a European Digital City Index szerint a 10 legfejlettebb startup ökoszisztémával rendelkező európai város egyike – Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke.

A magyar startupok iránt az ír üzleti világban nagy érdeklődés mutatkozik, mert a sémákon túlmenően olyan kreatív megoldásokat tudunk kínálni, melyek nemzetközi szinten is kelendőek. Írország egy nagy kereskedelmi központ, nyitott gazdasággal, érdemes kihasználni az általa kínált lehetőségeket – Pálffy István, dublini nagykövet.

A Mindtech, a Pozi Technologies, a Stringbike és a Phonic Chat egyedüli külföldi kiállítóként jelentek meg a rendezvényen. A delegáció a TechConnect kiállításra, a Guiness Enterprise Centerbe és a Facebookhoz is ellátogatott.

Az előző dublini delegáció sikerét legjobban a Route4U esete mutatja: a kontinensről egyedüliként bekerültek azon 8 cég közé, melyek összesen 300.000 eurot nyertek el smart technológiáik fejlesztésére a dublini helyi hatóságoktól az ír főváros életminőségének javításáért.

A Futurescope kiállításon bemutatkozó magyar startupok

Pozi Technologies – Dr. Györgypál László, ügyvezető

A Pozi Technologies Kft. beltéri pozícionáláson alapuló gyártáslogisztikai monitoring rendszert fejleszt, a gyártó- és logisztikai ipar egyik fundamentális fontosságú problémájára adva megoldást: a folyamatok automatizált, valósidejű monitoringját az abban részt vevő objektumok (munkadarab, alkatrész, alapanyag, szállítóeszköz, stb.) fizikai helyének követésével valósítjuk meg. Az ebből származó információk segítségével azonosíthatóvá és kiküszöbölhetővé válnak a gyártási és logisztikai folyamatok lean-veszteségei, ügyfeleik 15-25%-ot meghaladó hatékonyságnövekedésről számoltak be.

2018 március 27-én Rheinland Pitch on Danube címmel rendezte meg a BVK a Digital Stadt Dusseldorf Egyesülettel és a Startplatz Dusseldorffal együttműködve 2018. március 27-én a Rheinland Pitch, az egyik legnagyobb tömegeket megmozgató németországi startup verseny elődöntőjét, amit a Pozi Technologies nyert meg. A döntő június 26-án lesz Düsseldorfban.

Stringbike – Podonyi János

A Stringbike fejlesztése egy járók és mozgássérültek számára használható közlekedési- és rehabilitációs eszköz, melynek láncnélküli, zsinóros hajtástechnológiája, az un. „Push-Pull” handbike toló-húzó mozgással hajtott közlekedési eszközzé alakítja a kerekesszéket. A mozgás szélesebb sérültségi fokkal is használható, kíméletesebb az ízületekhez, az adott izomcsoportok (mell/hát) terhelése széles tartományban egymástól függetlenül állítható.

A Stringbike többszörös Be Smart nyertes, a BVK mentoráltjaként sikeresen mutatkozott be Düsseldorfban és Lisszabonban.

 Mindtech Apps  – Králik Tamás

Mindtech fejlesztése Drivealert, a elősegíti az éberség megőrzését vezetés közben. Az alkalmazás megadott időközönként riaszt, így balesetmegelőzési funkciót tölt be. A hamarosan elkészülő PRO verzió egy fejre helyezhető Neurosky EEG fejpánttal méri az agyhullámokat és pislogást, melyből meghatározza a figyelmi szintet. Ha figyelmed lankad, az alkalmazás riaszt.

A Mindtech különböző fejlesztéseivel többször is a nyertesek közé került a BVK Be Smart versenyein. BVK mentoráltjaként sikeresen mutatkozott be Lisszabonban, Dublinban, Tel Avivban és Düsseldorfban, ahol a Be Smart! – Hungarian e-Health Day-en rendezett startup versenyen első helyezést ért el.

Phonic Chat – Máté Gergő László

Phonic Chat egy multidimenzionális közösségi zenei platform és applikáció. Ez az innovatív online eszköz összehozza a zenekedvelőket és a zenészeket, és új, aktív lehetőséget biztos a zenekészítésre és hallgatásra. A Phonic Chat használatával a hallgató új zenei projektekbe kapcsolódhat be, részt vehet az alkotási folyamatban, ami különleges élményt jelent. Az együttzenélés megvalósításához a résztvevők korlátlanul feljátszhatják saját hangszerük sávját, amihez a többiek a saját sávjukkal csatlakozhatnak.

A Phonic Chat CEO-ja, Tamás Kinga a BVK 7. Be Smart startup versenyén Női startupper különdíjat nyert.