Nonprofit alapú hitelezés vállalkozóknak – Mikrohitel Program

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítványnál elérhető Mikrohitel Programban a maximálisan felvehető hitelösszeg 10 millió forint, a futamidő 10 év, a kamat mértéke állandó 3,9 %.

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány budapesti székhelyű, vagy telephelyű induló és mikrovállalkozások részére kedvezményes hitelkonstrukciót kínál annak érdekében, hogy a vállalkozások létrejöttét, fejlődését támogassa. A 3,9 %-os kamattal nyújtott hitel nem csupán pénzkölcsön nyújtását jelenti, a vállalkozások térítésmentesen igénybe vehetik a konzultációs és tanácsadási lehetőségeket. A fejlesztési programokban azok az induló és mikrovállalkozások vehetnek részt, amelyeknél az alkalmazottak száma nem haladja meg a 10 főt és a törvényi besorolás alapján.

A Mikrohitel elsősorban a kis hiteligényű, kezdő vállalkozásokat segíti kedvezményes kamatozású hitellel, amely ágazati megkötés nélkül igényelhető a fővárosi vállalkozásfejlesztési programon keresztül. A fővárosi vállalkozásfejlesztési program szolgáltatásai között kiemelt szerepet tölt be a kereskedelmi banki módszerrel nem finanszírozható vállalkozások számára kidolgozott Mikrohitel program. Amennyiben kizárólag forgóeszköz vásárlására fordítja hitelét a vállalkozás, úgy a futamidő legfeljebb 36 hónap lehet.

A Mikrohitel speciális konstrukció, amely ötvözi a kis összegű, olcsó, éven belüli és éven túli hitelforrások jó tulajdonságait. A konstrukció keretében legfeljebb 10 millió forintot igényelhet a vállalkozás, amelyet gépek, berendezések, eszközök és más beruházások finanszírozására, a már meglévő üzleti tulajdon vagy bérelt infrastruktúra bővítésére és/vagy fejlesztésére fordíthat. Nem csak a beruházáshoz kapcsolódó forgóeszközök finanszírozásához használható fel.

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítványnál jelentkező vállalkozások forráshoz juttatásának eljárása eltér a kereskedelmi bankok által folytatott gyakorlattól. A hitelkérelem benyújtása előtt felméri a vállalkozó gazdálkodási és szakmai felkészültségét és a hiányos területekre vonatkozóan tanácsadással, képzéssel áll rendelkezésére. A hitel odaítélése kizárólag megvalósítható üzleti terv bemutatását követően lehetséges, a jogi biztosíték megléte még nem biztosítja a hitel jóváhagyását. A hitel visszafizetésének időszakában is folyamatosan figyelemmel kíséri a vállalkozás teljesítményét és szükség esetén – a vállalkozóval együttműködve – javaslatokat tesz a kedvezőtlen tendenciák megváltoztatására. Valamennyi induló, mikrovállalkozás azonos feltételekkel veheti igénybe a szolgáltatásokat. A konstrukciók részletes, naprakész feltételrendszerét a Közalapítvány honlapján találják meg az érdeklődők.

Megnevezés

Mikrohitel

Maximálisan igényelhető hitelösszeg

10 000 000 Ft

Maximális futamidő

120 hónap

Futamidőből türelmi idő a tőketörlesztésre

legfeljebb 6 hónap

Kamat mértéke

állandó 3,9 %

Minimális saját erő

az igényelt hitelösszeg 20%-a

Hitelcél

beruházás, forgóeszköz finanszírozás

 Finanszírozó: az Országos Mikrohitel Alap (OMA) Partnerünk: Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (MVA)

További információ:
Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány
1072 Budapest, Rákóczi út 18.
Telefon: +36 1 269 6869
Fax: +36 1 268 1800
Email: info@bvk.hu
Web: www.bvk.hu

Posted in Aktualitásaink and tagged , .