2019. november 28-án ötödik alkalommal rendezte meg a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) a főváros által támogatott legnagyobb startup rendezvényt, a Startupok Éjszakáját. Délután a Bölcs Várban, majd este a Bálna Budapestben 110 kiállító szervezettel találkozhattak az érdeklődők.

 width=

A rendezvény a BVK kuratóriumi elnökének rövid köszöntőjével vette kezdetét. Szalai Piroska elmondta, hogy a Startupok Éjszakáján minden eddiginél több kiállító kapott helyet, számuk a múlt évinek több mint a duplája. A Be Smart nyertes magyar, szlovákiai és erdélyi startupok mellett összesen 14 ország vendégeit üdvözölte, köztük Budapest digitális partnere, Düsseldorf küldötteit, Bécs városának vállalkozásfejlesztési ügynökségét és a nagy számban megjelent ír vendégeket, de arról is beszámolt, hogy még Magyarországon tanuló ecuadori startupper is szerepel a kiállítók között.

Ezt követően Szajlai Csaba, a Figyelő főszerkesztő-helyettese vezetésével a Budapestről, és különösen az egyetemi környezetből kiinduló innováció lehetőségeiről beszélgetett Dr. Ferdinandy Péter, a Semmelweis Egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese, Dr. habil. Lazányi Kornélia, az Óbudai Egyetem Keleti Károly Gazdasági karának dékánja, Galambos Judit, a HEPA Export Akadémia igazgatója és Fáykiss Péter, a Magyar Nemzeti Bank Digitalizációs Igazgatóságának igazgatója.

 width=

A második kerekasztal témája az európai startup-ökoszisztéma helyzete volt. Ezt Tari Titanilla, az MTVA műsorvezetője moderálásával Borboly Csaba, az Európai Régiók Bizottságának tagja, a STE(A)M oktatás megerősítése Európában témakör raportőre és Hargita megye tanácsának elnöke, David Uhlir, az EBN – European Business & Innovation Centres Network elnöke, valamint Horváthné Négyessy Katalin, Magyarország lisszaboni külgazdasági attaséja vitatták meg.

A záró panelbeszélgetésen az innovatív magyarországi vállalkozások, különösen a startupok exportpiaci kilátásait vitatta meg John Parkerson, Magyarország atlantai tiszteletbeli főkonzulja és gazdasági tanácsadója, Lorenz Gräf, a Rheinland Pitch startup versenyt szervező Startplatz Düsseldorf alapítója, Irina Kordon, Düsseldorf város Gazdaságfejlesztési Irodájának munkatársa és Matty Ryan, az IHBC – Irish Hungarian Business Circle elnöke. A beszélgetést Pintér Mihály, a Tőkeportál stratégiai tanácsadója vezette.

A kerekasztalokat követően Dr. Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal innovációs és általános elnökhelyettese az egyik főtámogató képviseletében üdvözölte a rendezvényt, kihangsúlyozva az innováció és az együtt gondolkodás fontosságát.

Ronan Gargan, a Budapesti Ír Nagykövetség kijelölt nagykövete az ír innováció sikertörténetének bemutatása mellett a két ország kiváló startup kapcsolatairól is megemlékezett.

Dr. Nagy Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium iparági stratégiáért felelős helyettes államtitkára arról biztosította a jelenlévőket, hogy az ITM a napokban elfogadott mikro-, kis- és középvállalati stratégia szellemében továbbra is minden támogatást megad a kkv-k, ezen belül a startupok számára.

Dr. Győri Enikő, az Európai Parlament képviselője madridi nagyköveti tapasztalatait felidézve beszélt a diplomáciai apparátus kiemelt szerepéről az innovatív hazai vállalkozások külpiaci megjelenésének biztosításában.

 width=

Az üdvözlő beszédeket követően adták át a X. Be Smart startup verseny és az Európai Bizottság által támogatott Startup Europe Awards Hungary díjait. A díjátadásban Dr. Szabó István, az NKFIH Innovációs és általános elnökhelyettese, Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója, Szabó József, a FŐKERT Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Galambos Judit, a HEPA Export Akadémia igazgatója, Dr. Iván Kristóf, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának dékánja, Dr. Ferdinandy Péter, a Semmelweis Egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese, Fáykiss Péter, az MNB Digitalizációs Igazgatóságának igazgatója és Pintér Mihály, a Tőkeportál stratégiai tanácsadója segédkeztek. A Startup Europe Awards nyertesei kategóriánként:

  • Agritech (mezőgazdasági technológiák): AquaShield Control
  • Creative (kreatívipar): Flywear, Proworx Digital
  • Digilearning (digitális tanulási megoldások): ExaMe
  • EdTech (oktatástechnológia): Darts Matek
  • E-Health (e-egészségügy): Mindtech Apps, Végtagmentő Applikáció
  • FinTech (pénzügyi technológia): GB Solutions, Péntech Solutions
  • Gastronomy (gasztronómia): Flavor
  • Green (zöld technológiák): Casp – Computer Assisted Super Pipeline, W-Heat
  • HR Innovation (HR innováció): Blue Colibri, Talentuno
  • Industry (ipar): Pozi Technologies, Sincroll Drive Technologies
  • Marketplace (piactér): DynamO Pricing
  • Medtech (orvosi technológiák): Dental Scanner Solutions, E-Fásli
  • Mobility (mobilitás): Parkl, Route4U
  • Music (zene): Bandmap, Phonic Chat
  • Social (társadalmi innováció): Gyerekkel.com
  • Tourism (idegenforgalom): Bonomi, TMRW Life

 width=

A kategóriák nyerteseinek elismerését követően Győri Enikő, az Európai Parlament képviselője három különdíjat is átadott.

A Legjobb női vállalkozó különdíjat Szegedi Melinda, az E-Fásli feltalálója kapta. A Legjobb médiapartner különdíjasai az MTVA Forint, fillér című műsora, a Magyar Hírlap, valamint a Blogstar StartupLap lettek. Bejelentették továbbá, hogy a Startupbarát közigazgatás díjat Kecskemét városa nyerte.

 width=

A díjak átadásával a program hivatalos része lezárult. Ezt követően a több mint félezer regisztrált vendégnek és a kiállítóknak lehetősége nyílt kötetlenül beszélgetni egymással. A résztvevők szakmailag és üzletileg is érdekes és eredményes megbeszélésekről számoltak be. Az egyik startup például jelentős norvég és amerikai befektetőtől is ajánlatot kapott, de egymás marketingjének segítéséről is születtek megállapodások a vállalkozások között. A rendezvényen jelen volt az M1, a Kossuth Rádió, a TV2 Innovátor magazinja, a Magyar Hírlap és a Figyelő stábja is, akik tudósításaikban több ígéretes startupot is megszólaltattak.

Idén első alkalommal a Startupok Éjszakája kiegészítő programokkal is bővült. A Pallas Athéné Alapítványok támogatásával a délután folyamán a Bölcs Várban négy kiemelt terület – az applikációfejlesztés, a pénzügyi technológiák, az egészségügyi megoldások és a zenei innovációk – aktuális fejleményeit vitatták meg a Startupok Délutánja résztvevői. Különösen nagy érdeklődés övezte a zenei startupok bemutatkozását és az azt követő kerekasztal-beszélgetést, melyen többek között Schoblocher Barbara, a Blahalouisiana énekesnője, valamint Lányi Lala, az Analogue Music Hall vezetője is részt vett.

 width=

A mobilapplikáció-fejlesztés és E-Health rendezvények társszervezője, a Mindtech Apps céget vezető Králik Tamás arról számolt be, hogy a két területen sikerült összekapcsolniuk a startup-ökoszisztéma szereplőit, aktív beszélgetés és műhelymunka alakult ki. A szekcióüléseket követő kapcsolatépítő eseményen pedig számos további megkeresést és kérdést kaptak a résztvevők. Az egészségügyi eseményen részt vett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai és Bionikai Karának dékánja és innovációs dékánhelyettese is, akik szintén hasznosnak értékelték a rendezvényt.

A délután folyamán a Bölcs Vár biztosított helyszínt az európai üzleti angyalokat összefogó ESIL kezdeményezés eredményeit bemutató prezentációnak is.

A Startupok Éjszakája és a Startupok Délutánja főtámogatói Budapest Főváros és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, támogatói a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a Pallas Athéné Alapítványok voltak.