A nagyvállalati kihívások mellett a Párizsi Magyar Nagykövetség is támogatást tud nyújtani a részvételhez Európa egyik legnagyobb tech és startup rendezvényén.

 width=

2020. június 11-13. között már ötödik alkalommal szervezik meg a párizsi VivaTechnologyt, a digitalizáció és új technológiák legnagyobb franciaországi rendezvényét. Az esemény az innovatív startupok és azok technológiai megoldásait kereső nagyvállalatok nemzetközi találkozóhelye, amely kiváló lehetőséget kínál a magyar startupok, scaleupok és innovatív kkv-k számára is a bemutatkozására, nemzetközi üzleti kapcsolatok építésére.

A szakvásáron 2019-ben 125 országból több mint 124.000 látogató, 13.000 startup, 450 előadó, 3.300 befektető és 2.500 újságíró vett részt, továbbá 2.000 startup kiállítói pultot kapott a résztvevő nagyvállalatok standjain.

A VivaTechnology honlapján elérhetőek különböző tematikájú innovációs pályázatok, challenge-ek, amelyeken keresztül a kiválasztott mintegy 1000 startup ingyenes megjelenési lehetőséget (kiállítói pultot) kap az adott pályázatot kiíró nagyvállalat standján, valamint 200 startup pitch lehetőséghez jut, továbbá némelyik nagyvállalat pénzjutalmat és jövőbeli üzleti együttműködést is kínál a nyerteseknek.

A jelenlegi pályázatokra a jelentkezési határidő február 21., illetve egyes pályázatoknál február 14., de folyamatosan új challenge-ek jelennek meg a VivaTech honlapján, melyet érdemes figyelemmel követni.

Mindemellett a szervezők – korlátozott számban – ingyenes belépőt tudnak biztosítani a látogatóként résztvevő startupoknak, amelyet a Párizsi Magyar Nagykövetség Külgazdasági irodájánál lehet igényelni, a trade.par@mfa.gov.hu címen. Az iroda egyúttal örömmel veszi, ha a résztvevők tájékoztatják őket, amennyiben jelentkeznek valamelyik challenge-re, hogy ők is fel tudjuk hívni a szervezők figyelmét a magyar vállalatok részvételére. A BVK szintén szívesen veszi a tájékoztatást, és saját csatornáinkon mi is hírt adunk a magyar startupok részvételéről.

A Nagykövetség továbbá egy kiegészítő eseményt is tervez a rendezvény margóján, amely további kapcsolatépítési lehetőséget biztosít a helyi innovációs ökoszisztéma szereplőivel.