Koronavírus innovációs térképpel debütált a Startupblink

A koronavírus miatt kialakult helyzet következtében, az emberek egyik napról a másikra váratlan kihívásokkal találták szembe magukat. Ebben a helyzetben, kifejezetten fontos, hogy kellőképpen legyünk informálva az új lehetőségekről, innovációkról. Ennek segítésére hozta létre a Startupblink innovációs térképét.

Közlemény a koronavírus-járvány kapcsán – Budapest Mikrohitel

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány elkötelezett partnere a fővárosban működő kis- és középvállalkozásoknak. A kialakult rendkívüli helyzet kezelésében szorosan együttműködünk a Budapest Mikrohitelre szerződött ügyfeleinkkel. Ezzel kapcsolatban hamarosan további tájékoztatással jelentkezünk. Mikrohiteles kapcsolattartóink továbbra is ügyfeleink rendelkezésére állnak telefonon, valamint e-mailen keresztül.

Startupok az oktatásért

A BVK versenyein szereplő számos oktatástechnológiai startup segíti tapasztalatával és fejlesztéseivel a távoktatást a járványhelyzet idején.

Megjelent a Crafts Code brosúrája

A BVK konzorciumi partnerként vesz részt a kézműipari kis- és középvállalkozások versenyképességének fejlesztését célzó, hét európai országot felölelő Crafts Code projektben, amely az Interreg Europe keretein belül valósul meg.

Tematikus hét – Zene

Az új koronavírus-járvány az elsők között érintette a zeneipart: elmaradtak a koncertek, bezártak a klubok. De néhány innováció ezen a területen is segíthet.