Design és innováció – Startup Budapest Meetup a Motiballal és a Route4U-val – 2017.október 5.

Interaktív beszélgetés a Budapest Design Hét alkalmából a Motiball és a Route4U képviselőivel a projekt- és termékfejlesztés során összegyűlt tapasztalatokról, a kihívásokról, a sikerekről, az elkerülhetetlen buktatókról, a hazai és a nemzetközi piacra lépés lehetőségeiről. 

 

Kardos Bálint, a Motiball CEO és alapítója

A beszélgetés egyik résztvevője Kardos Bálint, a Motiball CEO és alapítója. A startup egészségügyi innovációja már három alkalommal került a győztesek közé a BVK BE SMART startup versenyén, a közelmúltban kezdték meg az eszköz kisszériás gyártását. A Motiball valódi és hatékony eszközt nyújt a stroke és más neurológiai betegség, vagy egyéb egészségügyi probléma okán kialakult mozgásszervi probléma kezelésére.  

A Kardos Creative Stúdió emellett új, specializált szolgáltatás csomagot kínál kezdő vállalkozóknak, különösen startupoknak. A branding, a megfelelő arculat és kreatívok megtervezése döntő fontosságú egy ilyen vállalkozás életében, miközben ezt sokszor nem lehetséges házon belül maradéktalanul megoldani. “Mivel mi közelebbről ismerjük a startup szférát a legtöbb tervező studióhoz, grafikushoz képest ezért abban bízunk, hogy ezt a tudást a brandingben, arculattervezésben és akár tanácsadásban is tudjuk az Ügyfeleink érdekében kamatoztatni” – Kardos Bálint.

Dobai Tibor, a Route4U térinformatikusa

A beszélgetés másik résztvevője Dobai Tibor, a Route4U térinformatikusa. A Route4U fejlesztése egy kereshető és tervezhető akadálymentességi térkép, mely a közösség által automatikusan naprakészen tartható járdaadatokat is tartalmaz. Tömegközlekedési járatinformációk felhasználásával már garantáltan problémamentes háztól-házig navigációt kínál kerekesszékkel, babakocsival közlekedők részére.

A BVK Be Smart versenyeinek győzteseként a Route4U idén Düsseldorfban, Dublinban és Tel Avivban mutatkozhatott be, rangos nemzetközi innovációs rendezvényeken. A startup fejlesztésével a Düsseldorf – Budapest Be Smart! Hungarian Tech Day-en Digitale Stadt Düsseldorf tagságot nyert. A dublini út során ismerték meg a startupperek a Smart Dublin Wayfinding tenderét, amire a BVK támogatásával sikeresen pályáztak. A közeljövőben szerződést köthetnek egy dublini önkormányzattal, hogy 12 ezer euros költségvetéssel smart city megoldást dolgozzanak ki. Amennyiben a fejlesztés elnyeri a pályáztatók tetszését, akkor három teszthelyszínen valósítják meg a Route4U projektjét, és a vállalkozók további 70 000 euro-ra számíthatnak.

Időpont: 2017. október 5. csütörtök 16:00-18:30

Helyszín: Bálna Budapest rendezvényközpont (1093 Budapest, Fővám tér 11-12.), I. emelet 107. terem

A rendezvényen a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött. 

Név:*
E-mail cím:*
E-mail cím újra:*
Vállalkozás/szervezet/magánszemély:



Programunk a Design Hét Budapest eseménysorozat hivatalos része

Posted in Események, Főoldalra and tagged , , , , .

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.