A L!ber8 Techonology, egy külön töltést nem igénylő technológiák fejlesztésével foglalkozó cég, az E-ink kijelző és az NFC chip kombinálásával fejlesztette ki a jövő high tech luxusékszerét. A startup 2016 márciusában a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány és Magyarország Tel-Avivi Nagykövetsége által szervezett 3. BE SMART startup verseny győztesei között az Axis Tel Aviv konferenciára utazhatott.

24990927802_8b6fbe5c2c_h

Szirmay Nikolettával, a L!ber8 egyik társ-alapítójával, kommunikációs vezetőjével és Kovács Marcellel, a cég üzleti elemzőjével az innovációs ötlet létrejöttéről, a L!ber8 Tel Aviv-i szerepléséről és a cég jövőbeni terveiről beszélgettünk.

– Hogyan született meg a tago arc karkötő ötlete?

– Szirmay Nikoletta: Három évvel ezelőtt Kovács Zoli a L!ber8 alapítója és CEO-ja szó szerint megálmodta azt a technológiát, ami az E-ink és az NFC chip kombinálásával hozható létre. Miután meggyőződött arról, hogy ezt ebben a formában még senki nem valósította meg, úgy gondolta, egy kézzelfogható, valódi terméket kellene kialakítani, amin a technológia bemutatható. Így született meg a karkötő ötlete.

– Prezentációjában a L!ber8 azt ígéri, hogy megszabadít minket a gomboktól, töltőktől, kábelektől. Hogyan működik ez a gyakorlatban?

– Sz. N.: A tago arc karkötő az okostelefonból kinyert energiával változtatja a felületét, nincs gomb, nincs kábel, nem kell külön tölteni. Az NFC chip kommunikációja az E-ink kijelzővel, illetve a mögé épített elektronikával egy kép áttöltéséhez elegendő energiát termel.

– Jelenleg nyolcan dolgoztok a cégben. Hogyan épül fel a startup csapata?

– Van még két társalapítónk, Kurucz Gábor, hardver fejlesztő és Kovács Ákos, aki szoftverfejlesztéssel és grafikai design-nal foglalkozik. Én a kommunikációért, és a partnerkapcsolatokért vagyok felelős, Marcell az üzleti tervezésben és a disztribúció megszervezésében segít nekünk. További tagok is csatlakoztak, főként mérnökök és fejlesztők.

– Mi motivált Benneteket arra, hogy induljatok a BE SMART versenyen?

megfelelo

– Kovács Marcell: Folyamatosan keressük az új lehetőségeket, mind disztribúció, mind befektetők, mind egyéb partneri kapcsolatok tekintetében. Számos rendezvényen vettünk már részt, például a müncheni wearable technology konferencián, és megnyertünk egy Innovációs Világkupát Smart Jewelry kategóriában. A BVK BE SMART versenyének hirdetésére egy újságban akadtunk rá. A versenyben kihagyhatatlan lehetőséget láttunk, különösen azért, mert tudtuk, hogy egy Izraelben megvalósított nemzetközi technológia találkozón való megjelenés komoly üzleti lehetőségeket jelenthet számunkra.

 – A győztesek közé kerülve részt vettetek a Magyarország Tel Aviv-i Nagykövetsége által szervezett B2B befektetői és üzleti találkozókon, valamint az Axis Tel Aviv 2016 rendezvényen, ahol vezető izraeli startupok, és nemzetközi befektetők előtt mutattátok be a vállalkozásaitokat. Hogyan értékelnéd az izraeli kiutazást?

– K.M: A nagykövetség és a BVK munkatársainak köszönhetően minden nagyon gördülékenyen és hatékonyan zajlott. A nagykövetség a startupok személyes profiljának megfelelően, kompetens üzletemberekkel szervezett találkozókat számunkra. Az Axis Tel Aviv konferencia két napja során rengeteg támogató, érdeklődő emberrel beszéltünk, több olyan ígéretes kapcsolatot is sikerült kialakítanunk, melyek segítségünkre lehetnek a nemzetközi piacra lépésben, a befektetőkhöz való eljutásban. Emellett lehetőségünk volt találkozni Ed Frank-kel, a konferencia alapítójával is.

– Miben láttál különbséget a prezentáló izreali startupok és a magyar cégek között?

03

-K.M.: Sok olyan vállalkozás pitch-ét láttuk, akik már a cégfejlődés egy későbbi fázisában voltak, és nagyobb volumenű üzletekről és ajánlatokról beszéltek. Az egyik izraeli startup például 5 millió dollárért állt ki, ennyi pénzre van szüksége az amerikai piacra lépéshez. Ezek a cégek nagyon magabiztosan és hitelesen adtak elő, de ez a rutinosság teljesen érhető, ha arra gondolunk, hogy Tel Aviv a Szilícium-völgy legnagyobb versenytársa a befektetések terén.

– Mik a startup jelenlegi és jövőbeni tervei?

– Sz.M.: A L!ber8 egy Indiegogo közösségi finanszírozási kampányon keresztül jutott nagy nyilvánossághoz, jelenleg az a legfontosabb célunk, hogy az ebből származó 600 előrendelést májusban teljesítsük.  A közeljövőben a karkötőt piacra visszük, disztribúciós hálózatokat építünk ki, illetve nagyobb ékszer- és divatcégekkel együttműködve tervezzük meghódítani a high-fashion, high tech világot. A továbbiakban Zoli víziói alapján, a mérnök csapatot kibővítve szeretnénk a töltés nélküli technológiát továbbfejleszteni, és olyan partnereket találni, akiknek igényük van rá. A felhasználási lehetőségek gyakorlatilag korlátlanok.