Immár harmadik alkalommal vesznek részt budapesti startupok a Digital Life Design Fesztiválon, a világ egyik legjelentősebb startup-eseményén, Tel-Avivban, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) szervezésében.

 width=

Nagy Andor, Magyarország izraeli nagykövete a tegnapi megnyitón elmondta: a startup cégeknek azért fontos eljönniük Izraelbe, mert a high tech és kibernetika világában az országot az ötödik helyen tartják számon, és a Szilícium-völgy után a második legjelentősebb high tech és startup ökoszisztémával rendelkezik. A Nasdaq-on, a New York-i technológiai tőzsdén egyedül Izraelnek több technológiai cége van, mint az EU-nak, Japánnak, Kínának és Dél-Koreának együttvéve. Budapest és régiója magasan az uniós átlag felett áll a regionális versenyképességi index által mért innováció tekintetében. Ez pedig kitűnő alapot ad a startupok számára, ebben nagy hasznunkra lehet a magyar–izraeli gazdasági együttműködés – hangsúlyozta Szalai Piroska, a BVK elnöke. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök júliusi magyarországi látogatásán elmondta: minden segítséget megadnak ahhoz, hogy a két ország cégei sikeresen együttműködjenek.