Április 23-ig kell befizetni az innovációs járulék első előlegét. A mikro- és kisvállalkozások alapesetben mentesülnek a járulékfizetés alól, de egy tavalyi törvénymódosítás hatására idén több ezer ilyen cégnek keletkezhet befizetési kötelezettsége.

A vonatkozó jogszabályok szerint a mikro- és kisvállalkozások:

  • Mikrovállalkozás: összes foglalkoztatotti létszáma 10 főnél kevesebb, és éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 2 millió euró
  • Kisvállalkozás: összes foglalkoztatotti létszáma 50 főnél kevesebb, és éves nettó árbevétele vagy mérlegfőösszege legfeljebb 10 millió euró

Az idei változás abból adódik, hogy 2014 óta az adott céget önmagában kellett vizsgálni, míg mostantól az érintett vállalkozások mutatóit csoportszinten kell értékelni. A korábbi szabályozás értelmében a multinacionális vállalatcsoportok hazai leányvállalatai mentesülhettek a fizetés alól, amennyiben a létszámuk nem érte el az 50 főt, és sem árbevételük, sem mérlegfőösszegük nem haladta meg a 10 millió eurót. Hasonló helyzetben voltak azok a magyar tulajdonosok is, akik adózási vagy egyéb megfontolásból tartottak fenn több társaságot.

Idén, legkésőbb az április 23-i első előlegfizetési határidőig az egyes, úgynevezett partner- és kapcsolódó vállalkozások adatait már együttesen kell értékelni, sokszor bonyolult képletek alapján. Ez alapján dől el, hogy az adott társaságnak kell-e innovációs járulékelőleget fizetni, vagy nem. A járulék összegét az idei várható gazdálkodási adatok alapján kell meghatározni idén áprilisban és júliusban. A későbbi előlegek, valamint az év végi kötelezettségek mértékét pedig az új, az akkor ismert adatok alapján kell majd újraszámolni.

A 0,3 százalékos adót a helyi iparűzési adó számításával közel megegyező módon, a kimutatott nettó árbevétel alapján kell megállapítani. Az innovációs járulékból származó bevételek a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapba folynak be, a járulékból közel 82 milliárd forintot vár idén a kormányzat. A bevételek tervezett több mint 10 százalékos növekedése tavalyhoz képest jelentős részben annak a több ezer vállalkozásnak köszönhető, amelyekkel idén kibővül az innovációs járulékot fizetők köre.

(Forrás: MTI, NAV)