Indulhat az utolsó roham az uniós hitelekért, a még elérhető forrásokat egyszerűbben, akár 100 százalékos előleggel vehetik igénybe a kis- és középvállalkozások (kkv), emellett bővül a kedvezményezettek köre is, mostantól az egyszerűsített adózású vállalkozások is igényelhetik az összes elérhető hitelterméket – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) csütörtökön az MTI-vel.

 width=

A tájékoztatás szerint a vállalkozások számára meghirdetett európai uniós hitelprogramokra benyújtott és befogadott hitelkérelmek közel 87 százalékát teszik ki a rendelkezésre álló keretösszegnek.
Részletezik, hogy az eszközbeszerzésre felvett hitel 100 százaléka elérhető lesz előlegként, 150 millió forintos hitelösszegig – megfelelő szállító esetén. Emellett igényelhető az úgynevezett „soft” költségekre szóló előleg is: 150 millió forint hitelösszegig a fejlesztéshez, beruházáshoz kapcsolódó kiegészítő tevékenységek kiadásainak 50 százaléka, míg 150 millió forintos hitelösszeg felett pedig 25 százalék, de legfeljebb 250 millió forint a kifizethető összeg. A beruházások utófinanszírozásának összege az eddigi 50 százalékról 100 százalékra emelkedett – írják a közleményben.
A magyar kkv-k kapacitásbővítésre, a működési hatékonyság javítására, digitalizációs beruházásokra, kutatás-fejlesztésre, illetve innovációra igényelhetik a még elérhető termékeket, az egyes programok feltételeitől függően 1 millió forinttól akár 3 milliárd forintos összegig, nulla illetve 1-2 százalék közötti kamatozással.
vállalkozások számára nyújtott, jelenleg elérhető termékek közül a legjelentősebb érdeklődés a KKV Technológia Hitelprogramot kíséri, ezért a módosítások révén várhatóan ennél a terméknél kell elsőként a keret kifogyásával számolni – olvasható a közleményben.
Továbbra is igényelhető a digitális termék- és szolgáltatás-fejlesztést célzó Digitális Jólét Pénzügyi Program Hitelprogram, illetve a Vállalatok K+F+I Tevékenységének Támogatása Hitel. 
Mindhárom termék – a de minimis kerettől függően – akár 10 százalékos önerő mellett 0 százalékos kamattal vehető igénybe.
A változások pontos részletei a Magyar Fejlesztési Bank honlapján, a www.mfb.hu-n érhetők el a Mit nyújtunk? főmenüben elérhető Vállalkozások című pontja alatt – közölte az MFB.

Forrás: MTI