A legsikeresebb magyar startupok megtalálják az utat külföldre is. Ezzel ezek a vállalkozások külföldi tőkét vonnak be a vállalkozásukba – mondta a Karc FM reggeli hírműsorában a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumának elnöke. Szalai Piroska szerint a startupok megalakulásuktól kezdve nem elégszenek meg a saját területükkel, folyamatosan piacokat keresnek máshol és ehhez sokszor tőke kell. Emlékeztetett, hogy ugyanez a folyamat Magyarország irányába is fennáll, vagyis ide is érkeznek külföldi startupok.

Szalai Piroska beszélt arról is, hogy a magyar innovatív kisvállalkozások körében még nem általános a tőke bevonása, de a legsikeresebbek már külföldön is boldogulnak. Példaként említette, hogy Varsóban vagy Portugáliában is vannak már a magyar startupoknak leányvállalatai. Szalai Piroska elmondta: az utóbbi hetekben olyan eredményeket értek el különböző nemzetközi versenyeken a magyar kisvállalkozások, melyekre korábban nem volt példa. Madridban és Dublinban is bejutottak a legjobbak közé. A kuratóriumi elnök szerint ipari, logisztika, egészségügy, közlekedés, turisztika területén sok olyan kezdő magyar vállalkozás van, amelyik bármikor naggyá válhat.

A BeeRides magyar alapítású startup például a repülőterek mellett veszteglő gépkocsikban látott üzleti lehetőséget. Autómegosztó rendszerük – a parkoló autókat bérbe lehet venni – a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér mellett már Dortmundan és Düsseldorfban is üzemel. A cégben megalakulása óta összesen 1,4 milliárd euró pénzügyi befektetés történt, legutóbb egy német vezető befektető szerzett részesedést a magyar startupban.