Koronavírus-specialista magyar startupok – Karc FM

A világjárvány idején egyre komolyabb nemzetközi érdeklődést tapasztal a magyar startup cégek iránt a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke. Szalai...

M1 Ma este – Nagyon aktívan fektetnek be startupokba Magyarországon

A startupokba történő befektetés alapján Magyarország a nyolcadik Európában – mondta Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány elnöke szombat este...

Figyelő – Húsz helyet lépett előre Budapest

Idén a világ 140 városa között Budapest a 35., míg 2010-ben az 55. helyet foglalta el az Economist Intelligence Unit...

Forint, fillér – Így teljesített a magyar gazdaság és a BVK 2018-ban

Az utóbbi öt évben a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítványnak közel 200 rendezvénye volt, amin 15 ezren vettek részt. Budapest aktív és...

Magyar Idők – Huszonöt éves a BVK

Az innovatív vállalkozásfejlesztéssel és mikrohitelezéssel foglalkozó Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) 2018-ban ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Az utóbbi öt évben közel...

Forint, fillér – Startupok Éjszakája 2018

Idén negyedik alkalommal rendezték meg a Startupok éjszakáját. A rendezvényen a hazai és nemzetközi startup ökoszisztéma, valamint az üzleti innováció...

Magyar Hírlap – Varga Mihály: Magyarországot élénk startup élet jellemzi

Az ország vonzó befektetői környezetet kínál a cégeknek – mondta a pénzügyminiszter a Startupok éjszakáján.   (tovább…)

M1 Híradó – Startupok Éjszakája 2018

Magyarországot élénk startup élet jellemzi, az ország vonzó befektetői környezetet kínál a cégeknek – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Startupok éjszakája...

Magyar Hírlap – Évről évre tovább szűkül a bérolló

Szalai Piroska: A szakképzett munkaerő egyre nagyobb hiánya a legalacsonyabb jövedelmi kategóriákhoz közeli szektorokban is érzékelhető béremelkedést hozott.  A keresetek...

Magyar Idők – Felemelkedőben a társadalom alacsonyabb rétegei

A bruttó mediánkereset tavaly 238 500 forintot ért el hazánkban, amely évről évre nő Jelentős felzárkózás ment végbe Magyarországon az...
További cikkek betöltése