Megtartottuk az első Smart Budapest Fórumot
Az okos várost nem feltétlenül az eszközök, hanem az ott élő és dolgozó emberek teszik okossá. Ha összekötjük ezeket az embereket, ha lehetőséget adunk nekik, hogy megismerhessék egymás munkáját, és inspirálódjanak belőle, akkor azzal egy élhetőbb, fenntarthatóbb, vállalkozásbarátabb város építéséhez járulunk hozzá.
A Smart Budapest Fórum ezeknek a találkozásoknak adott helyet. A nap során nemzetközi és magyar szakértők segítségével körbejártuk az okosváros fejlesztések társadalmi, politikai, kiberbiztonsági és gazdasági vetületeit: a résztvevők hallhattak előadást a magyar társadalom attitűdjeiről, Bécs inkluzív várostervezéséről, adatvédelemről, illetve vállalkozásbarát városfejlesztésről is többek között.
A rendezvénnyel azonban nem csak az volt a célunk, hogy a szakmai előadásoknak köszönhetően rávilágítsunk azokra a kulcsterületekre, amelyeknek minél mélyebb ismerete segíthet a 21-ik század adta kihívásokra jól reagálni, hanem célunk volt az is, hogy összekapcsoljuk, közös gondolkodásra hívjuk a politikai- és üzleti szféra, a civil társadalom és az egyetemek képviselőit, mert ahogyan a BVK kuratóriumi elnöke, Ilyés Márton fogalmazott : „A város nemcsak projektek összessége, hanem végső soron a lakóhelyünk, egy közösség. Egy olyan közösség, ahol nagyon sok tudás és tenni akarás van szétszórtan, és az igazi innovációk sokszor abból fakadnak, ha ezek találkoznak.”
Ugyanis csak közösen, tudásmegosztással, okos és fenntartható fejlesztésekkel, edukációval tudjuk elérni azt, hogy Budapest egy igazi okos város legyen: egy olyan hely, ami befogadó, teret ad az innovációnak, vállalkozásbarát, válságálló, fenntartható és nem utolsó sorban élhető – egy olyan város, amire mindannyian büszkék lehetünk.