Nyitva a kézzelfogható pillanatainkra

NyitniKÉK, NyitniKÉK! Jön a tavasz, ezzel együtt pedig érkezik a KÉK már hagyományosnak mondható Nyitva! Fesztiválja, amin idén mi is...

Kockázati tőke finanszírozásról beszélgettünk

Smart Budapest Közösség eseményt rendeztünk a városinnovációval foglalkozó vállalkozások kockázati tőke finanszírozási lehetőségeiről. Tudjuk, hogy nagyon nehéz ma Magyarországon okos...

Megnyílt a Nyitva! fesztivál pályázati időszaka

November 19-én nyolc önkormányzati üzlethelyiség nyitott meg Erzsébetvárosban azon vállalkozók előtt, akik tavasszal a KÉK Nyitva! Kiadó üzletek fesztiváljának keretében...

Kérdések és válaszok a katatörvény módosítása után

Az Országgyűlés két hete kedden fogadta el az új katatörvényt, amelyet azóta a köztársasági elnök is aláírt. Magyarországon a legfrissebb...

Smart Budapest Közösség nyílt nap

Smart Budapest Közösség nyílt nap 2022.06.15-én rendezte meg a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány a Smart Budapest Közösség nyílt napot a Budapest...

„CRAFTS CODE Public Dissemination Workshop” Nemzetközi konferencia

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány szervezésében a Interreg Európa Program CRAFTS CODE projektben résztvevő, hét országot felölelő nemzetközi konzorcium tagsága 2022....

Keresik Magyarország hallgatói vállalkozóit – február végén tartják a Global Student Entrepreneur Awards hazai elődöntőjét

Tanulj és fejlődj miközben életre szóló baráti és szakmai kapcsolatokra tehetsz szert – itt a világ legnagyobb hallgatói vállalkozások számára...

Kérdezz a legjobbaktól!

Iparági nagyágyúk bevonásával informatív eseményt szervez a Founder Institute Hungary. (tovább…)

Craft in Fashion for a Greener Europe 2020.10.21. – Összefoglaló

Idén digitális formában került megrendezésre a European Week of Regions and Cities 2020. A programsorozat 3. hetének témája a “Green...
További cikkek betöltése