Erős mezőnyből kerültek ki a 3. BE SMART verseny győztesei

Nemzetközi befektetőknek mutathatják be projektjeiket Tel Avivban a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány és Magyarország Tel-avivi Nagykövetsége által meghirdetett 3. BE SMART startup verseny nyertesei. A díjakat dr. Bagdy Gábor Budapest Főváros főpolgármester-helyettese adta át csütörtökön, a Közalapítvány székházában.

Dr. Bagdy Gábor, Budapest Főváros főpolgármester-helyettese megnyitó beszédében örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy BVK innovatív kezdeményezéseként megvalósuló, évről évre magasabb nívójú BE SMART versenyek egyre szélesebb közeget mozgatnak meg, és egyre jobb eredményekhez vezetnek.

3-Be-Smart-díjátadó

Dr. Bagdy Gábor Budapest Főváros főpolgármester-helyettese; Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke; Harsányi Eszter, MagikMe; Csukás László, GrantedBy.Me; Szirmay Nikoletta, L!ber8; Lőwy András, COinPay; Lilian Shaked, Lilian Shaked, az Izraeli-Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara igazgatósági tagja; Ázbej Tristán, Magyarország Tel-avivi Nagykövetségének tudományos és technológiai attaséja; Szajlai Csaba gazdasági újságíró – műsorvezető

– Eddigi üzleti versenyeinken összesen 71 fiatal vállalkozó, ill. startup cég indult. A versenyek eredményeként az üzleti ötlettel jelentkező fiatalok többsége már elindította saját vállalkozását, és hozzá tudtunk járulni számos olyan vállalkozás sikeréhez, akik már prototípussal rendelkeztek. Közülük 11 startup nyert nemzetközi bemutatkozási lehetőséget a BVK BE SMART versenyeinek keretében – mondta Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke.

Ázbej Trisztán, Magyarország Tel-avivi Nagykövetségének tudományos és technológiai attaséja szerint a versenyen elindult startup vállalkozások kivétel nélkül olyan minőséget képviseltek, ami növeli Magyarország hírnevét,  mint regionális vezető szerepre törő innovációs centrum. Hazánk és Izrael valószínűleg a világ két legkreatívabb nemzete, az innováció pedig egy olyan terület, ahol a két ország egymást tudja gazdagítani, közösen tud gyarapodni.

A Be SMART Verseny díjazottjai:

Az I. helyezett GrantedBy.Me csapatának fejlesztése újra definiálja a tradicionális online bejelentkezést. Egy mobilalkalmazással, valamint egy mögötte lévő szolgáltatással leváltja a felhasználónév/ jelszó párost úgy, hogy közben egyszerűbbé és sokkal biztonságosabbá teszi az azonosítás folyamatát. A GrantedBy.Me használatakor a felhasználó az online fiókjaihoz saját mobileszközével juthat hozzá, ami authorizációs eljárással és egy prediktív tulajdonos felismerő algoritmussal azonosítja őt.

A II. helyezett L!ber8 Technology külön töltést nem igénylő technológiák fejlesztésével foglalkozik. Változtatható felületű, nemesfém keretű karkötőjük a hordozható elektronikai ipar és az ékszeripar találkozása. A divatos és high-tech tago karkötő az okostelefonból kinyert energiával működik, nincs rajta gomb, kábellel sem kell csatlakoztatni.  Az ékszeren a telefonra feltöltött mintázatok közül bármelyik megjelentethető, viselője ruházatához és hangulatához igazodva.

A III. helyezést elnyerő COinPay létrehozta Közép-Európa legdinamikusabban fejlődő Bitcoin fizetési rendszerét, melynek köszönhetően a partnereik között szereplő online és offline vállalkozásoknak egyaránt módjában áll bitcoint elfogadni. Az elfogadóhellyé váláshoz a leendő partnernek semmiféle beruházásra nincs szüksége, nincs havi- és csatlakozási díj, csak és kizárólag a vásárlások utáni jutalék. Az árfolyamkockázattól is mentesül valamennyi elfogadóhely a rendszer leleményességének köszönhetően. A cégük ezen felül üzemeltet 2 bitcoin automatát is.

A zsűri társadalmi innovációért különdíjban részesítette a MagikMe csapatát. A MagikMe olyan speciális játszótéri eszközöket fejleszt és forgalmaz, melyeken sérült és ép gyerekek közösen, az előbbiek kerekesszék nélkül tudnak játszani. A vállalkozás célja a kora gyermekkori integráció elősegítése, és a többségi társadalom szemléletformálása a sérültekkel kapcsolatosan. A világviszonylatban első játszótéri eszközcsalád az akadálymentességet innovatív módon biztosítja az együttjátszásból eredő öröm megéléséhez.

A GrantdByMe, a L!ber8 Technology és a COinPay Zrt képviselői március 13. és 17. között Tel-Avivba utaznak, ahol nemzetközi befektetőknek mutatják be projektjeiket. A nyertes startupok részt vehetnek a Magyarország Izraeli Nagykövetsége által szervezett B2B befektetői és üzleti találkozókon, valamint az Axis Tel Aviv 2016 rendezvényen, mely a vezető izraeli startupok, a nemzetközi befektetők és a tel-avivi üzleti élet kulcsszereplőinek találkozója, ahol pitching session keretein belül, ill. B2B találkozókon mutathatják be innovatív vállalkozásaikat.

ceefin

A BVK a start-up versenyt i.e. SMART európai uniós projektje fenntartási időszakának keretében hirdeti meg. A projekt a CENTRAL EUROPE PROGRAMON keresztül az ERFA társfinanszírozásával valósult meg.

Posted in Aktualitásaink, Be Smart versenyek, Sajtóközlemények and tagged , , , .