width=

Immáron 9. alkalommal rendezi meg a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány Be Smart versenyét, amelyen a legígéretesebb startupok értékes hazai és nemzetközi szereplési, valamint kapcsolatépítési lehetőségeket nyerhetnek. A verseny fő támogatói Budapest Főváros és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal. 

A BKV Be Smart versenyeinek köszönhetően már számos magyar sikersztori született, az egyik nyertes, Dobai Tibor, a Route4U térinformatikusa így nyilatkozott a lehetőségről

„A BVK több Be Smart startup versenyén elindultunk, nyertesek közé kerülve bemutatkozhattunk Írországban, Németországban, Spanyolországban, Portugáliában, sőt Franciaországban is. Mostanra mindegyik országban eljutottunk legalább egy pilot-projekt szintjéig, a legtöbb helyen pedig teljes városi együttműködéseket tudtunk, illetve fogunk a közeljövőben megkezdeni, ami szerintem nagyjából 100%-os sikerráta.”

 width=

A most meghirdetett versenyen kiválasztott startupok részt vehetnek

  • a dublini Futurscope-on, a tech világ egyik legdinamikusabban növekvő fórumán, 2019. március 28-án,
  • bekerülhetnek aRheinland Pitch on Danube április 3-i magyarországi elődöntőjébe, amelynek győztese egyenes ágon bejut Németország legnagyobb startup versenyének düsseldorfi döntőjébe.
  • A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány vezetése alatt álló Interreg V-A Slovakia-Hungary Cooperation Program EYES projektjében szlovák és magyar intézmények konzorciuma meghirdeti, a speciálisan szlovák és magyar startupok részére szervezett, Be Smart versenyt. A nyertes kiállítói lehetőséget kap a 2019. április 4-én a Bálnában megrendezésre kerülő Budapest Startup Fórumon, amely a BDPST kísérő rendezvénye, valamint kiállíthat és részt vehet versenyzőként a nemzetközi think.BDPST Start-up Expon.
  • A portugál piac iránt érdeklődők 2019. május 21-23. között a lisszaboni Smart Cities Summit-on kapnak bemutatkozási lehetőséget.

A BVK Be Smart versenyére bármilyen területen tevékenykedő startupok jelentkezhetnek, témamegkötés nélkül, kivéve a lisszaboni Smart Cities Summit kiállítást, ahol a tágan értelmezett smart city témakörben várják az innovatív megoldásokat.

 width=

A nyereményekről bővebben:

 Futurescope – Dublin:

Esemény időpontja: 2019. március 28.

A verseny nyerteseiként kiválasztott 4 startup számára a szervező partnerek biztosítják:

  • részvételt a rendezvényen, kiállítási és kapcsolatépítési lehetőséget, valamint szervezett delegációs programot
  • B2B találkozók megszervezését
  • szállásköltséget (startuponként egy főnek)

Hozzájárulás a delegált startupok részéről:

  • utazás egyéni foglalással

Rheinland Pitch on Danube – budapesti elődöntő:

Esemény időpontja: 2019. április 3.

A zsűri által kiválasztott 4 nyertes startup bekerül a 2019. április 3-i budapesti elődöntőbe, az ottani nyertes pedig a Rheinland Pich düsseldorfi döntőjén vehet részt június 24-én.

Az Interreg V-A Slovakia-Hungary Cooperation Programme által támogatott EYES projekt keretein belül Startup Budapest Fórum, valamint a think.BDPST Start-up Expo:

Időpont: 2019. április 4-5.

A verseny nyerteseiként kiválasztott 6 startup (3 magyar és 3 szlovák) számára a projektben résztvevő konzorciumi partnerek biztosítják:

  • kiállítási és bemutatkozási lehetőséget a Startup Budapest Fórumon a Bálnában április 4-én
  • kiállítási és lehetőséget a think.BDPST Start-up Expon április 4-5-én a Várkert Bazárban,
  • és részvételt a think.BDPST keretében tartott nemzetközi startup versenyen április 5-én

Hozzájárulás a delegált startup-ok részéről:

  • bemutatkozó anyagok, kiadványok, prototípusok, stb. a kiállításra

Témák, amelyekben jelentkezni lehet:

  • nincs megkötés, de kiemelt fókuszt élveznek a smart home, mobility és cyber security megoldások

A program az Interreg V-A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program határon átnyúló együttműködési program EYES projekt keretében zajlott.

Smart Cities Summit – Lisszabon:

Esemény időpontja: 2019. május 21-23.

A verseny nyerteseiként kiválasztott 4 startup számára a szervező partnerek biztosítják:

  • részvételi és kiállítási lehetőséget a Smart Cities Summit magyar standján
  • bemutatkozási lehetőséget a nagykövetségi networking eseményen
  • szállásköltséget (startuponként egy főnek)

Hozzájárulás a delegált startupok részéről:

  • utazás egyéni foglalással

Női startupper díj

A versenyen külön díjat adunk egy vagy több olyan női startuppernek, akik co-funderként szerepelnek a startupban és a versenyen pitchet tartanak. 

A versenyen való részvétel feltételei és jelentkezési határidők

A szervező partnerek olyan startupok jelentkezését várják, amelyek a piacra lépés fázisán már túl vannak, vagy legalább prototípussal rendelkeznek.

A kiválasztás két fordulóban zajlik.

Jelentkezési határidők

  1. forduló:

Írásbeli pályázatok benyújtásának határideje: 2019. január 28. (hétfő) 12:00

Kérjük, az űrlap kitöltésével együtt egy angol nyelvű one-pagert és céges logót is küldjenek a lazok.andras@bvk.hu címre.

  1. forduló:

A második fordulóban a bíráló bizottság által kiválasztott startupok képviselői 3 perces angol nyelvű pitch-ek keretében mutatják be vállalkozásukat a zsűri előtt. A nyerteseket a verseny után írásban értesítjük.

A 2. forduló tervezett időpontja: 2019. február 5. (kedd)

További információ: Lázók András, telefon: 06-30-331-6574, e-mail: lazok.andras@bvk.hu

Fő támogatók: 

 width=

Támogatók: 

 width=

 width=Note: The project is implemented with the support of the European Regional Development Fund. The information included in this publication does not necessarily reflect the official position of the EU.www.skhu.eu