2024. november 19-én tartotta a BUM (Bevásárlóutca Menedzsment) novemberi üzleti reggelijét az Art&Antique Streeten, a Pintér Galéria és Aukciósházban

Több mint húsz vállalkozó vett részt az eseményen, ahol előadást tartott Nagy Mária, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány ügyfélkapcsolati vezetője is. A vállalkozók főleg a Falk Miksa utcából érkeztek, de jöttek a Bartók Béla útról, a Margit-negyedből, a Ráday utcából és a Vízivárosból is.  Meghallgathatták, hogy Közalapítványunk milyen finanszírozási lehetőségeket nyújt kis- és középvállalkozások számára, hogyan fejleszthetik üzletüket mikrohitelezési szolgáltatásaink igénybe vételével.

A BKIK által életre hívott BUM üzleti reggelijei jövőre is folytatódnak, idén pedig a SlowXmas keretén belül hetedszerre rendeznek a budapesti ikonikus sétálóutcákon szórakoztató ünnepi eseményeket. A tematikus program arra hívja fel a járókelőket, hogy lassítsanak le és érezzék az advent igazi jelentését.