„Újratervezés.” Ez volt az idei Országos Urbanisztikai Konferencia mottója. Ezt a kifejezést akkor használjuk, amikor letérünk a korábban kijelölt útról, vagy amikor a körülmények megváltoznak, és új irányt kell találnunk a céljaink eléréséhez. Budapestnek szüksége van újratervezésre, mert zsákutcába futott.

A konferencia egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy ma már nem különálló problémákról beszélünk. A lakhatási válság, a népességfogyás, a közlekedési nehézségek, az önkormányzatok mozgástere vagy éppen az építőipar helyzete ugyanannak a rendszernek a részei. Különösen biztató volt, hogy Budapest jövőjéről nem egymástól elszigetelten, hanem közös térben beszéltek a főváros és a kormányzat szereplői.

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány szakmai partnerként vett részt a rendezvényen, amelynek egyik legnagyobb értékét a sokszínű, mégis jövőorientált gondolkodás, valamint az előadásokat követő inspiráló szakmai viták adták.

A város szélén nemcsak a távolság nő

A konferencia egyik legtöbbet idézett előadását Vitézy Dávid, közlekedési és beruházási miniszter tartotta, aki a szuburbanizációt nevezte Magyarország legerősebb településfejlődési trendjének.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy az agglomerációba költözésnek jelentős, sokszor láthatatlan költségei vannak. A családi házas övezetek közszolgáltatásokkal való ellátása akár háromszor többe kerül, mint a sűrűbben beépített társasházas városi környezetben.

Ehhez kapcsolódik az általa „közlekedési szegénységnek” nevezett jelenség is. Egyre több középosztálybeli család kénytelen két vagy akár három autót fenntartani ahhoz, hogy a mindennapi életét megszervezze. A helyzet paradoxona, hogy a magasabb jövedelem nem feltétlenül jelent jobb életminőséget, ha annak jelentős részét a közlekedés költségei emésztik fel.

Vitézy szerint a jó tömegközlekedési kapcsolatokkal rendelkező térségekben a városiasabb, társasházas beépítés kell (ha valahova tömegközlekedést viszünk, ott ne a tyúkok kapirgáljanak…). Ilyen helyeken nem csak újabb parkolóhelyek építésére van szükség, hanem lakásokra, szolgáltatásokra és jól használható közterekre. Véleménye szerint a vidéki népességmegtartás kérdését sem lehet kizárólag támogatási programokkal kezelni, és ennek kapcsán a Falusi CSOK-ot egyenesen a szegénység útjának nevezte.

Nem lehet minden fejlesztést Budapestről irányítani

Hasonlóan rendszerszintű problémára mutatott rá Szemerey Samu, építészeti és magasépítési beruházásokért felelős államtitkár, aki szerint az elmúlt 36 év során a települések jelentős része elveszítette azt a képességét, hogy saját jövőjéről önállóan gondolkodjon és fejlesztéseket valósítson meg.

Megfogalmazása szerint ma a fejlesztések jelentős részének menedzsmentje Budapestről történik, miközben a vidéki népességmegtartás kulcsa éppen a helyi tervezési és megvalósítási képességek visszaépítése lenne.

A szakember arra is figyelmeztetett, hogy az urbanisztikai szakma maga is válságjeleket mutat. Az elmúlt évtizedben gyakorlatilag nem jöttek létre új urbanisztikai cégek, a szakma öregszik, az új szereplők számára pedig rendkívül magasak a belépési korlátok. Minőségi fordulatra van szükség a tervtanácsi rendszerben, a településtervezési versenyben és a szakemberképzésben egyaránt.

A lakhatási kérdések kapcsán a barnamezős fejlesztések, a bérlakás- és szolgálatilakás-programok, a kollégiumépítések, valamint a városi társasházak energetikai korszerűsítése esetében lát fontos állami szerepet.

Külön figyelmet szentelt a professzionális bérlakásszektornak. Felidézte, hogy Nyugat-Európában a bérbeadásra épülő lakások sok esetben jobb minőséget képviselnek, mint az értékesítésre szánt projektek, hiszen a tulajdonos hosszú távon érdekelt az üzemeltetési költségek alacsonyan tartásában. A nagyméretű bérlakás-üzemeltetők ráadásul jelentős árkedvezménnyel tudnak lakásokat vásárolni a fejlesztőktől, ami javíthatja a megfizethetőséget is.

Mindemellett kritikus hangon beszélt az állami beruházások korábbi túlárazásairól is, amelyek szerinte nemcsak a piaci árakat torzították, hanem a fejlesztői gondolkodást is.

Az építőipar most a túlélésért dolgozik

Az építőipar helyzetét Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) elnöke elemezte, aki szerint az ágazat komoly fordulóponthoz érkezett.

Három év alatt a foglalkoztatottak száma közel 50 ezer fővel csökkent, 390 ezerről 342 ezerre. A probléma súlyosságát jelzi, hogy ma már nemcsak az adminisztratív munkakörök szűnnek meg, hanem a szakmunkások elbocsátása is megkezdődött.

Ez azért különösen veszélyes, mert ezek a kapacitások csak nagyon magas költséggel építhetők újra, sok esetben külföldre távozott szakemberek hazacsábításával.

Koji László szerint az államnak a beruházási ciklusok között stabilizáló szerepet kellene vállalnia. Rendkívül károsnak nevezte, hogy az állami megrendelések sokszor nem kisimítják, hanem tovább erősítik a gazdasági ciklusokat. Ugyanakkor önkritikusan arról is beszélt, hogy a magyar építőipar hatékonysági mutatói továbbra is az uniós mezőny alsó harmadában találhatók.

Budapest és térsége ugyanannak a történetnek a szereplői

Karácsony Gergely, főpolgármester előadásában a történelmi Fővárosi Közmunkák Tanácsát idézte fel, amelyet annak idején gróf Andrássy Gyula miniszterelnök hozott létre, és amely meghatározó szerepet játszott Budapest fejlődésében, valamint a városegyesítés előkészítésében.

A főpolgármester szerint ma ismét olyan korszak előtt állunk, amikor a fővárost és funkcionális várostérségét együtt kell kezelni. Ennek egyik intézményi kerete lehet az újraéledő együttműködés, amely Budapest és térsége közös problémáira kereshet válaszokat.

Karácsony arra is figyelmeztetett, hogy a főváros egyszerre több komoly kihívással néz szembe. A turisztikai piac Budapestet az alsó polcra kezdi árazni, a népesség megtartása egyre nehezebb feladat, miközben a főváros olyan közszolgáltatásokat működtet, köztük a közösségi közlekedést, amelyeket valójában mintegy hárommillió ember használ.

Újratervezni csak a valóság ismeretében érdemes

A konferencia egyik szakmai blokkjában Ilyés Márton, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke mutatta be a Smart Budapest Index eredményeit.

Üzenetének lényege egyszerű volt: újratervezéshez először helyes valóságértelmezésre van szükség. A város jövőjéről nem benyomások, hanem adatok alapján érdemes vitatkozni.

A probléma azonban, hogy bizonyos területeken hiányoznak az adatok, egyszerűen nincs nyilvános információ. Példaként az ólomszennyezett csapvíz problémáját említette, ahol ma sem ismert pontosan, hogy hány háztartás érintett és mely városrészekben találhatók ezek.

Emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy egyes széles körben használt mutatók félrevezethetik a közbeszédet. Külön kitért a „budapesti GDP” kérdésére, amely szerinte számos ponton torzítja a valóságot. Sok olyan gazdasági teljesítmény jelenik meg budapesti adatként, amely valójában máshol jön létre, miközben a számítást egy olyan népességszámhoz viszonyítjuk, amely maga sem tükrözi pontosan Budapest valós használóinak számát. Emiatt teljesen félrevezetőek az olyan gyakran idézett állítások, mint hogy Budapest egy főre jutó GDP-je az uniós átlag 158 százaléka, vagy hogy az ország GDP-jének 40 százaléka a fővárosban termelődik meg.

A Smart Budapest Index ugyanakkor Budapest erősségeire is rámutat. A főváros jelentős tudásalapú gazdasággal, magasan képzett lakossággal és erős innovációs potenciállal rendelkezik. Ugyanakkor az önkormányzati rendszer pénzügyi mozgástere nemzetközi összehasonlításban továbbra is rendkívül szűk. A budapesti önkormányzatok együttes költségvetése egy főre vetítve mintegy 50 százalékkal marad el Prágától, és közel 100 százalékkal Varsótól.

Ilyés Márton szerint a Smart Budapest Index legfontosabb célja nem pusztán a mérés, hanem az, hogy közelebb hozza egymáshoz a városvezetés, a kormányzat, a szakmai műhelyek, az üzleti szereplők és a budapestiek valóságérzékelését.

A konferencia különösen annak fényében volt tanulságos, hogy ezen a héten tartották Brüsszelben a Régiók és városok hetét. Láthatóan Budapest problémái nem egyediek, egész Európában ugyanezekről a kérdésekről gondolkodnak. De az is látható, hogy az európai nagyvárosok között éles verseny van a lakosságért, a magas hozzáadott értékű (és így jól fizető) munkahelyekért és persze a fejlesztési forrásokért is. Budapestnek ebben az éles versenyben kell helytállnia, mert ha lemarad azzal az egész országot is húzza magával. Itt az ideje hát az újratervezésnek.