2015 augusztusában a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és Magyarország Tel-Avivi Nagykövetsége „BE SMART” elnevezéssel startup versenyt hirdetett, melynek három győztese a Tel Avivban szeptemberben megrendezésre kerülő Digital Life Design (DLD) Innovációs Fesztiválra utazhatott. A versenyen a Reevio a kilenc induló startup között a második helyen végzett. A vállalkozás fejlesztése – egy webshop tulajdonosoknak készült innovatív termékértékelő szolgáltatás – elnyerte a zsűritagok tetszését.
Mindez nem véletlen, Kristóf Mihály, a Reevio vezetője barátjával, Pesti Györggyel már közel tíz éve dolgozik a startupok világában. „2006-ban bemutattuk a T-Online-nak és az Origonak egy startup ötletünket, egy felhő alapú operációs rendszert, aminek a használatához mindössze egy böngésző kell. Az ötlet nagy sikert aratott, a T-Online-tól egy egyéves K+F ösztöndíjat kaptunk, az Origo és a Freemail pedig webfejlesztői munkákat ajánlott nekünk, amiket el is fogadtunk” – emlékezett vissza Mihály. A két fiatalember egyetemi tanulmányait félbeszakítva indította el a cégét, a Nomo Solutions-t. A vállalkozásban jelenleg hatan dolgoznak, külföldi és magyar klienseik megbízásai mellett fejlesztik saját startup ötleteiket. „Úgy gondoljuk, hogy a Reevio lehetővé teszi majd a cégünknek, hogy ne tagozódjunk szét a különböző ügyfelek projektjei között, hanem azzal foglalkozhassunk, amit mi találtunk ki, erre összpontosíthassuk az összes tehetségünket és kreatív energiánkat” – mondta a cégvezető.
Amikor augusztusban Mihály tudomást szerzett a BVK „Be Smart” versenyéről, úgy gondolta, hogy ez egy jó alkalom lenne arra, hogy a Reevio fejlesztését bemutassák, és megméressék magukat. „Éppen akkor készültünk el az ún. minimum viable termékkel, ami a minimális piacra lépéshez szükséges dolgokat tartalmazza. Sokat csiszoltunk az üzenetünkön, fontos volt, hogy elmondjuk, pontosan kik vagyunk, mit csinálunk, és kik a célcsoportunk. Ezeket a kérdéseket mindenképpen tisztázni kell, ha az ember egy jól érthető pitch-et akar létrehozni”- magyarázta Mihály, aki nagyon pozitívnak és progresszívnak tartja, hogy a „Be Smart” versenyen angolul kellett prezentálni a bemutatkozásokat.
A cégvezető már tavaly is járt a DLD Fesztiválon: „Akkoriban éppen tanácsadóként és fejlesztőként dolgoztam pár hónapig egy tel-avivi startupnál. Hallottam, hogy magyar startupok is bemutatkoznak a rendezvényen, ezért elmentem és megnéztem őket” – mesélte Mihály.
A Reevio idén bemutatkozó startupként jól szerepelt, Mihály és kollégája, Péter számos pozitív visszajelzést kaptak az ötletükről és a pitch-ükről, perspektivikus üzleti kapcsolatok építését is elkezdték. „Fontos volt számunkra, hogy megtudjuk, mit gondolnak mások arról, amit csinálunk, fel akartuk deríteni, hogy egy ilyen fesztiválon milyen lehetőségek nyílnak, ezenfelül a kapcsolatépítést és a befektetőkkel, mentorokkal való találkozást tűztük ki célul. Nemrég indult el az egy kattintással telepíthető Shopify-os (szerk.: webshop motor) alkalmazásunk, így Izraelben már ezt is be tudtuk mutatni az érdeklődőknek”- fejtette ki cégvezető, és hozzátette, hogy nagyra értékelte, hogy a magyar startupok maguk dönthették el, hogy a fesztivál mely programjain szeretnének részt venni. „A különböző stádiumokban lévő startupoknak eltérő céljaik lehetnek: van, aki befektetőt keres, más networkingelni akar, és akad, akinek az accelerátorok tudnak segíteni” – mondta Mihály. A cégvezető azt is elmagyarázta, miért volt fontos, hogy ne egyedül utazzon ki a rendezvényre: „A befektetők nem csak az ötletet és az üzleti tervet, hanem a csapatot is nézik. Elengedhetetlen, hogy a startup képes legyen pivotálni, vagyis a piaci igényekhez alkalmazkodva finoman irányt váltani, és ehhez arra van szükség, hogy a csapatban legyen elég erő, intellektus, értelem, tehetség, lendület és inspiráció”.
A startupok alapvető jellemzői közé tartozik, hogy a nemzetközi jelenlétet tűzik ki célul. Az Izrael, New York és a Szilikon-völgy közötti informatikai, gazdasági és pénzügyi szupersztrádán a technológia, a tőke nagyon gyorsan és könnyen áramlik, és a befektetői kedv sokkal nagyobb. Mihály elmondta, hogy a Reevio-val is az amerikai piacra lépést tervezik. „Amíg nincsen komoly ügyfélbázisunk, vagy komoly tőkebefektetésünk, addig nem gondolkozunk amerikai irodában, de amerikai sales pontban, sales menedzserben igen. A tervek szerint a fejlesztőiroda Budapesten marad a későbbiekben is, mivel itt sokkal olcsóbban és hatékonyabban tudunk működni” – mondta a cégvezető.
Fotó: Juskó Tamás