A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány és 14 nemzetközi partnerszervezet vesz részt az INTERREG IV/C program keretében az INNOCRAFTS program megvalósításában. A projekt célja: művészeti vállalkozások (kézművesek és iparosok) fejlesztése. Tavaly áprilisban elindításra került hivatalosan az INNOCRAFTS projekt, támogatva a művészeti szektort, amely a projekttevékenység központi eleme lesz.

A projektben a nagy hozzáadott érték abban rejlik, hogy európai szintű együttműködés során a partnerek egymás tapasztalataiból kidolgoznak egy hatékony közpolitikát, amely nemzetközi tapasztalatcsere és a beazonosított helyes gyakorlatok feldolgozása, kommunikációja révén áll össze. Ez jelentősen hozzájárul a területek fejlődéséhez, valamint a gazdaság modernizációjához és a versenyképesség növeléséhez ebben az ágazatban. Az európai gazdaság fontos eleme a kulturális örökség megóvása, az új területek fejlesztése.
A nemzetközi találkozókon – Firenzében, Pozsonyban, Budapesten, Besztercén, Vilniusban, és Turkuban –, az ütemezés szerint, a partnerségi megállapodás alapján azon dolgoznak a partnerek, hogy a leginnovatívabb üzleti modell kerüljön kidolgozásra. A tanulmány a helyes gyakorlatokra épít, hogy támogassa a kézműves cégeket.
Az első eredmények a közeljövőben kerülnek bemutatásra a nemzetközi workshopokon, amelyen részt vesznek az iparági szakértők, politikusok, egyesületek, intézmények, az érdekelt felek és a kutatóintézetek.

https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=A4sE-tnAaKk#t=0

Innocrafts_