Sajtóközlemény, Budapest, 2014. május 12. – Elismerő okleveleket adtak át május 9.-én, pénteken, annak az öt fiatal vállalkozónak, akiknek a vállalkozási ötlete a legjobbnak bizonyult a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány i.e. SMART üzleti versenyén. Az öt fiatal képviseli Magyarországot az i.e. SMART Európai Uniós projekt nemzetközi tréningjén, a Pozsonyban megrendezésre kerülő i.e. SMART Campuson.
Az i.e. SMART Versenyre a kreatív ipar, a zöld gazdaság vagy az infokommunikációs ágazat területén vállalkozó vagy vállalkozni vágyó fiatalok jelentkezhettek. Az első szakaszban a beérkezett pályázatok közül egy szakértői zsűri kiválasztotta a legígéretesebb tizet, majd az üzleti tervek továbbfejlesztése után, a második körben, a legjobb 5 vállalkozási ötletet ill. vállalkozást, melyeknek tulajdonosai részt vehetnek a nemzetközi i.e. SMART Campuson.
Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke az oklevelek átadásakor rámutatott, hogy mennyire fontos a nemzetközi kapcsolatok kiépítése és az együttműködési lehetőségek megtalálása a vállalkozók – különösen a kezdő fiatalok – számára. Ezért is nagy lehetőség az üzleti verseny győztesei számára, hogy részt vehetnek a programon, ahol bemutathatják az ötleteiket nemzetközi szakemberek és befektetők előtt, számos képzésen vehetnek részt és megismerkedhetnek a projektben résztvevő többi országból érkezett fiatal vállalkozóval. A kiválasztott fiatalok a Campus után is minden segítséget megkapnak terveik megvalósításához a Közalapítványtól.
Az öt nyertes ötletgazda:
- Buda Gergely, Hévei Sára és Csorba Zsuzsanna olyan „dühöngő” tér létrehozását tervezik, amely lehetőséget adna a feszültség levezetésére mindazok számára, akikre nagy nyomás nehezedik;
- Kozák János a légi felvételek, time-lapse videók készítését szeretné új alapokra helyezni;
- Kristóf Kitti a megrendelők igényeihez és a különféle lakberendezési stílusokhoz illeszkedő cserépkályhák, kandallók, kemencék építésével foglalkozik;
- Tóth Lambert egyedi asztali szerepjátékot hozott létre, eredeti fantasy univerzummal;
- Wrhovina Éva intelligens zöld falak tervezésével és kivitelezésével foglalkozik.
További információk: www.iesmarthungary.net; www.bvk.hu; www.facebook.com/iesmarthungary
A projekt a CENTRAL EUROPE PROGRAMON keresztül az ERFA társfinanszírozásával valósul meg.