Az ország versenyképességének további növekedését veszélyezteti, ha nem alakítják át az adóhivatal szervezetét úgy, hogy jobban hozzá tudjon járulni a gazdaság fejlődéséhez, rugalmasabban tudjon alkalmazkodni a gazdasági változásokhoz – hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter az adóhatóság új szakmai vezetőinek ünnepélyes kinevezésén hétfőn, Budapesten.
Varga Mihály kiemelte: fordulópont jött el a magyar adórendszerben, olyan adóhatóságot alakítanak ki, amely tevőlegesen fogja segíteni a magyar gazdaság fejlődését. Az adóhivatalnak a jövőben partnerként kell támogatnia a vállalatokat, vállalkozásokat és a magánszemélyeket, hogy minél egyszerűbben, gyorsabban, könnyebben tehessenek eleget adófizetési kötelezettségüknek – jelentette ki. A miniszter hozzátette: a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) szervezetéhez sorolásával olyan ügyfélbarát adózási rendszert alakítanak ki, amely gyorsabb az eddigieknél és kevesebb adminisztrációs terhet ró az emberekre és a vállalkozásokra.
Hétfői számában a Magyar Idők arról számolt be, hogy a kormányzat az idén újabb átfogó módosításokat tervez, a változások egyaránt érintik a hatóság szervezetét és a hivatal munkáját. A lap a legfontosabb újításnak azt nevezte, hogy NAV-kirendeltségek nyílnak a kormányhivatalokban. Az ehhez szükséges lépéseket március végéig határozza meg a kabinet, s az elképzelés – feltehetően – már az idén megvalósul. A változtatás révén könnyebben juthatnak adóügyi információkhoz a cégek és a polgárok, így csökkenhetnek a hiányosságok, a tévedések, ezzel együtt apadhat a kirótt bírságok összege is.
A napilap szerint a szervezeti átalakítások mellett egy újabb, a feketegazdaság felszámolását célzó intézkedés bevezetését is tervezi a kormányzat: az év végéig térképezik fel annak a feltételeit, hogy a gazdasági szereplők számlázórendszereit is bekössék a NAV-hoz. Az intézkedések feltételeit az év közepére dolgozzák ki a szaktárcák. Ezzel a hatóságok – az online pénztárgépek és az áruforgalmat ellenőrző rendszer mellett – újabb modern eszközt kapnak a feketegazdaság visszaszorításához – írta a Magyar Idők.
Forrás: MTI