Idén digitális formában került megrendezésre a European Week of Regions and Cities 2020. A programsorozat 3. hetének témája a „Green Europe” volt, melyhez a BVK, az EU által biztosított szervezési jog elnyerését követően, „Craft in Fashion for a Greener Europe” című eseményével csatlakozott. Az angol nyelvű program során a kézműves iparág képviselőinek előadásai mellett az Interreg Europe támogatásból finanszírozott Crafts Code projekt, valamint annak hazai és nemzetközi jó gyakorlatai is bemutatásra kerülnek.


 width=

A 2020. október 21-én, 15 órától megtartott “Craft in Fashion for a Greener Europe” című online esemény moderátora, Mészáros Mónika Alíz EU projektmenedzser köszöntötte a részvevőket és ismertette a teljes programot, majd felkérte Ilyés Mártont, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány elnökét nyitóbeszéde megtartására.

Elnök úr bemutatta a résztvevők számára a Közalapítvány szolgáltatásait, kiemelten a mikrohitel konstrukciót, amely olyan kezdő, divattervező és kézműves cégeknek is segítséget nyújthat, melyeket nem hitelez bankTovábbá ismertette a BVK küldetését és megújult stratégiáját, mely a következő négy fő tevékenységre épül:

  • Innovatív vállalkozásfejlesztés
  • Non-profit mikrofinanszírozás
  • Város innováció 
  • Gazdaságelemzés

A program Carlotta Viviani, az Interreg Europe támogatásból finanszírozott Crafts Code projektet vezető firenzei önkormányzat projektmenedzserének előadásával folytatódott. Carlotta kiemelte, hogy a kézműves szektor a kreatív ipar egyik alap pilléreként pozitív hatással van a gazdaság egészére. Fontosságának kulcsa, hogy rengeteg különböző szektorhoz kapcsolódik, éppen ezért a projekt fő célkitűzéseként határozta meg, hogy megakadályozza a tradicionális kézművesség eltűnését. Véleménye szerint ehhez elengedhetetlen az innováció, és hogy a projekt eredményeként az Európai Unió nagyobb hangsúlyt fektessen a kézműves ipar támogatására a jövőben.

A soron következő előadó Margaret Ann Dowling, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem idén októberben megválasztott márkafőnöke volt. A dublini születésű üzletasszony és elismert médiaszakember az elmúlt huszonöt évben Lengyelországban és Csehországban tanácsadóként, mentorként aktívan támogatta az induló kreatív ipari cégeket. Előadásában kiemelte a vállalkozások tevékenységeinek digitalizációjának fontosságát, és az általuk kínált szolgáltatások tartalmának több nyelven való megjelenítését. Továbbá hangsúlyozta, hogy a egy sikeres vállalkozáshoz nélkülözhetetlen a kellő bátorság, valamint a magabiztos árazás.

A Crafts Code projekt magyarországi jó gyakorlataként Panyi Zsuzsi ismertette Mákgubó online mentoring programját, amely magyar kézművesek és iparművészek számára kíván naprakész vállalkozói tudást átadni. Mentorprogramja keretében online kurzusokat tart és személyes tanácsadást nyújt különböző témákban, mint például a marketing, márkaépítés, árazás, vásárokon való megjelenés, online piacterek, webshopok létrehozása vagy a közösségi média platformokra történő tartalomgyártás.

Spanyolország jó gyakorlatát Marcos Seseña Blasco mutatta be.  A Seseña egy 1901-ben alapított családi vállalkozás, amelyet jelenleg a 4. generáció vezet. Ez az egyetlen szabóság a világon, amely kizárólag csak köpenyek tervezésére, gyártására és értékesítésére szakosodott. Az általuk készített és klasszikus darabbá vált spanyol köpeny az elegancia ikonjává vált, melyet számos híres ügyfél viselt Picassótól egészen  Hillary Clintonig. A Madrid szívében található műhelyboltban a dekoráció nagy része megmaradt a jellegzetes század végi madridi boltok stílusában. Ez rengeteg turistát vonz a világ minden tájáról, akik rajonganak az élő hagyományokért. Marcos, az alapító dédunokája, az innovációban látta meg a kiutat a vírus okozta válságból. Felismerte, hogy egy személy nem elegendő a márka működtetéséhez és népszerűsítéséhez, így külső szakértőkből álló csapatot épített. Az új stratégia részeként nyitottak a nemzetközi piacok felé, létrehoztak különböző social media oldalakat és értékesítési csatornákat is.

Hasonló tevékenységekről számolt be a Finnországban található Kvarken shop képviseletében Tanja Oraviita, projektmenedzser. A 2019-ben induló vállalkozást 8 független kézműves nő alapította. Üzlethelyiségük a kezdetekben egy nehezen megközelíthető, áram- és vízellátás nélküli kis halászkunyhó volt. Üzleti modelljük hatalmas fejlődésen ment át az indulás óta, ezért is választották a Crafts Code projekt jó gyakorlatának. A bolt fellendülése érdekében összefogtak a helyi lakossággal, kiemelt figyelmet fordítottak a vásárlói visszajelzésekre, új ügyfélszerző tevékenységeket vezettek be és szélesítették  kínálatukat. Tanja további kihívásokat is említett, mint például a városból érkező turistabuszokra való felkészülés, gyors reakció a fogyasztói igényekre, megfelelő mennyiségű információ átadása a termékekről és fejleszteni a vásárlókkal való idegen nyelven történő kommunikációt. Kiemelte továbbá a sikeresen bevezetett fejlesztéseket is: környékbeli kézművesek bevonásával a termékek kínálatának és minőségének növelése, az üzlethelyiség átláthatóbbá tétele, egységes árcédulák és környezetbarát csomagolás, elektronikus fizetési rendszer bevezetése, helyi túraútvonalak megismerése és útmutatás szükség esetén, valamint a marketing tevékenység fellendítése saját Facebook oldallal, weboldallal, szórólapokkal és a nyomtatott sajtóban való megjelenéssel.

Az eseményt a Kézimunka Akadémia előadása zárta. Az akadémia alapítói Körtvély Adrienne és Springer Orsolya személyes bemutatkozását követően, ismertették nemzetközi referencia munkáikat, valamint széleskörű kézműves workshop palettájukat. Prezentációjuk során elmondták, hogy a Kézimunka Akadémia elsődleges célja, hogy egy hagyományokra építő, profi és közösségi képzőműhelyként működjön, valamint professzionális képzést és oktatást biztosítson azoknak a szakmabelieknek, akik egyébként már valamilyen más típusú technikát már ismernek és alkalmaznak, illetve a megélhetésük alapját is az képezi. Emellett, hogy a hímzést, mint hobbi tevékenységet népszerűsítse, készségfejlesztés és egészségmegőrzés céljából. A résztvevők megismerhették a kézművesség szintjeit és az azokhoz kapcsolódó szakmai képességeket és tudást. Továbbá a szintekhez rendelhető egységes piaci irányokat és az adott szinten lévő kézművesnek természetes boldogulási lehetőségeit.

 width=