A mindennapi életünket egyre jobban áthatja a technológia, az internet, az okos eszközök használata. Ez számos tekintetben befolyásolja a design területét is, például nagy kihívás elé állítja a formatervezőket, hiszen a technológiát a legkülönbözőbb használati tárgyak részévé kell tenniük, és nekik kell elérniük azt is, hogy a végfelhasználók a terméket szeressék és használni tudják. Ez a trend a design számos területére kihat, emellett a hazai tervezők számára is releváns. A Design Hét Budapest 2014 programadó rendezvényei elsősorban a formatervezés és a technológia kapcsolódási pontjait, lehetőségeit, legújabb eredményeit, aktuális kérdéseit mutatják be, esettanulmányokkal, példákkal, előadásokkal, gondolatébresztő beszélgetésekkel.

2014. október 3-12.
Tisztelt Együttműködő Partnerünk!
2014-ben 11. alkalommal kerül megrendezésre a Design Hét Budapest. A 10. év sok szempontból mérföldkő volt a fesztivál történetében: minden eddiginél több partnerrel, minden eddiginél több helyszínen és programmal került megrendezésre.
Idén a rendezvénysorozat október 3. és 12. között zajlik; védnöke és főszponzora a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, kiemelt szakmai partnere a Magyar Formatervezési Tanács és a Design Terminál, szervezője a HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség.

Design Hét Budapest 2014: ÁTVITT ÉRTELEM
A mindennapi életünket egyre jobban áthatja a technológia, az internet, az okos eszközök használata. Ez számos tekintetben befolyásolja a design területét is, például nagy kihívás elé állítja a formatervezőket, hiszen a technológiát a legkülönbözőbb használati tárgyak részévé kell tenniük, és nekik kell elérniük azt is, hogy a végfelhasználók a terméket szeressék és használni tudják. Ez a trend a design számos területére kihat, emellett a hazai tervezők számára is releváns. A Design Hét Budapest 2014 programadó rendezvényei elsősorban a formatervezés és a technológia kapcsolódási pontjait, lehetőségeit, legújabb eredményeit, aktuális kérdéseit mutatják be, esettanulmányokkal, példákkal, előadásokkal, gondolatébresztő beszélgetésekkel.
Folytatva az elmúlt években nagy népszerűségnek örvendő kezdeményezést, 2014-ben a Holland Királyság lesz a Design Hét Budapest díszvendége. Az eseménysor keretében idén is sor kerül a Design Hét Budapest saját szervezésű programjaira: a nemzetközi és hazai anyagot felvonultató nyitókiállítás a fókuszba állított témát járja majd körül, de lesz Nyitott Stúdiók, vásárlási akció, miközben a Design Túrák és a gasztro programok sora is folytatódik

Természetesen idén sem múlhat el az eseménysor sztárdesigner vendég nélkül, és a hazai design szakma legrangosabb díjait (Magyar Formatervezési Díj, Design Management Díj) 2014-ben is a fesztivál keretén belül adják át.
Idei újdonság, hogy az itthon és az országhatárokon túl is széleskörű ismertségnek örvendő Central European Fashion Days programjaira, köztük a Gombold újra! pályázat, a közép-európai divattervezők egyik legrangosabb megmérettetésének eredményhirdetésére és nagyszabású divatbemutatójára is a Design Hét Budapest nyitóhétvégéjén kerül sor.

Az előző évekhez hasonlóan alakul a Design Hét Budapest fesztivál eseménysorában való részvétel díja:
1. Magyar designer, magyar designcsapat, magyar márka: 30.000,- Ft + Áfa
2. Kisebb nemzetközi márkák (ill. azok hazai képviselete) és az üzleti alapon működő oktatási intézmények: 60.000,- Ft + Áfa
3. Multinacionális cégek: egyéni díjszabás a javasolt program függvényében
A díjfizetés alól a központi költségvetési intézmények (állami fenntartású egyetemek, középiskolák, múzeumok, külföldi kulturális intézetek, stb.), valamint azok az együttműködő partnerek mentesülnek, akik a Design Hét Budapest fesztivállal közös szervezésű programot valósítanak meg (pl. sztárdesigner meghívása). A Design Hét Budapest saját szervezésű programjaiban (pl. Nyitott Stúdiók, vásárlási akció, Design Hét Gasztro, Design Túrák) való részvétel szintén ingyenes marad.
A részvételi díj magában foglalja a 20.000 példányos, kétnyelvű programfüzetben és a szintén kétnyelvű www.designhet.hu honlapon történő megjelenést. A részvételi díjakat a programjavaslatok elfogadása után, a katalógusban történő megjelenés előtt kell befizetni (befizetési határidő: augusztus 15.).
Tisztelettel kérjük Önöket, ha csatlakozni kívánnak a Design Hét Budapest idei eseménysorozatához, tervezett programjukat (program típusa, rövid összefoglaló, szervező intézmény(ek) és/vagy cég(ek) pontos neve, illetve – amennyiben ismert – a tervezett helyszín és dátum) további egyeztetések céljából megküldeni szíveskedjenek a designhet@designhet.hu címre. Kérdés esetén szívesen állunk rendelkezésükre a Design Hét Budapest projektiroda telefonszámán: +36 1/354 4529.)

Jelentkezési határidő: 2014. június 11.

Reméljük, hogy idén is a partnereink között tudhatjuk Önöket!
Üdvözlettel:
HIPAVILON Magyar Szellemi Tulajdon Ügynökség, a Design Hét Budapest 2014 szervezője
www.designhet.hu
facebook.com/BudapestDesignWeek