A főiskolai és egyetemi vizsgafelkészülést támogató tananyagok terjesztésére létrehozott piactér, az ExaMe több versenyen és inkubációs programban való részvétel, valamint tőkebevonás után hamarosan készen áll rá, hogy a nemzetközi porondra lépjen.
Az ExaMe csapata rutinos versenyző: még előző alkalmazásukkal, az Érettségi +-szal második helyezést értek el a Vállalkozz Józsefváros! versenyen, majd – immár az ExaMe-vel – a legjobb 10 csapat között végeztek a Brain Bar-on, és megnyerték a BVK által szervezett Startup Europe Awards Hungary Digilearning kategóriáját, és kiállítottak a Startupok Éjszakáján is.
Nem csak a versenyeken voltak sikeresek: bekerültek az OXO Labs inkubációs programjába és a Start it @K&H programba, decemberben pedig tőkéhez jutottak a Hiventurestől is.
Az immár kibővült csapat úgy tervezi, hogy májusra elkészül a piacképes termék, amelyet tesztelést követően november végén vezetnének be a német piacra. Ehhez egyrészt tárgyalásokat folytatnak három jelentős német kiadóval, másrészt további tőkebevonást terveznek, akár korábbi befektetőjüktől, akár egy, a célpiacon dolgozó kockázati tőkéstől.