Márciusban ismét megrendeztünk egy előadást a Hunfalvy János Közgazdasági Technikum diákjai és Fossano-ból érkezett olasz vendégdiákjaik számára. Az eseményen huszonhat diákot és kísérőtanáraikat fogadtunk előadótermünkben, ahol ez alkalommal a fenntartható élelmiszerek világát vettük górcső alá.
Annak érdekében, hogy a diákok szakértői véleményt is megismerhessenek, vendégelőadóként meghívtuk Dezsény Zoltánt, a Magosvölgy Ökológiai Gazdaság alapítóját, aki egyben az ökogazdálkodás egyik meghatározó hazai képviselője.
Az előadás során a diákok hasznos információkat hallhattak mind makrogazdasági (a BVK előadásában), mind mikrogazdasági (Dezsény Zoltán előadásában) szinten, az égető mezőgazdasági problémákról és a fenntartható gazdálkodás hordozta lehetőségekről. Annak érdekében, hogy a diákok elmélyíthessék a hallottakat, egy interaktív játékkal is készültünk. A játék során a diákok csoportokban dolgoztak ki egy-egy fenntartható élelmiszerekkel foglalkozó vállalkozási modellt, amelyhez a Business Model Canvas eszközt használták. A játék végén bemutatták egymásnak ötleteiket, amelyeket röviden ki is értékeltünk.
A rendezvény összességében a diákok számára maradandó élményt és értékes tudást, számunkra pedig egy újabb remek tapasztalatot jelentett.