A kis-, és középvállalkozások szerepe kulcsfontosságú a foglalkoztatottság növekedésében, ezért a kormány kiemelt szerepének érzi a kkv-k támogatását – mutatott rá Varga Mihály.

Ahogy világszerte egyre több nő kerül vezető pozíciókba, úgy hazánkban is hasonló trendek körvonalazódnak – hangsúlyozta Tarlós István főpolgármester a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány „Nők a gazdaságban” című konferenciáján. Magyarországon az egyetemet végzettek között több a nő, mint a férfi, a vállalkozások körülbelül 30 százalékának nő a vezetője, és az összes vállalkozói tevékenységben 60 százalék a nők aránya. Ezzel megelőzzük Szlovákiát, Csehországot, Szlovéniát, Horvátországot, és Lengyelországot – tette hozzá a főpolgármester.

 /></p>
<p style=Tarlós István kiemelte, Budapest fejlődésében általában is nagy szerep jut a helyi vállalkozásoknak. Az utóbbi időben a nők szerepe is változik, egyre több nő indít vállalkozást. A gazdaság vezetőinek és a döntéshozóknak ezért fel kell ismerniük, a női cégek támogatása érdekükben áll – fogalmazott. A nők munkaerőpiacon való érvényesülése nem csupán esélyegyenlőségi kérdés, sokkal inkább a versenyképességet döntően befolyásoló tényező – tette hozzá.

„A CÉL, HOGY HAZÁNK A MINÉL TÖBB KIS-, ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁS ORSZÁGA LEGYEN.”

A főpolgármester szerint a főváros nagy hangsúlyt fektet a gazdaságélénkítés-, és munkahelyteremtés tematikus programjára, amiben a kis-, és középvállalkozások, és a női munkavállalás is kiemelt figyelmet kap.

Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke beszédében elmondta, elsődleges feladatuk a fővárosi KKV-k fejlesztése, valamint a főváros gazdaságfeljesztési programjainak kidolgozásában, végrehajtásában való részvétel.

 /></p>
<p style=A tavaly megújult alapítvány hatékonyabban csatlakozik be a nemzetközi vállalkozásfejlesztésbe is, két nemzetközi programjuk az unió országainak több, mint a felében élő partnerkapcsolatokat hozott létre.

„HAZÁNKBAN A KIS-, ÉS KÖZÉPVÁLLALKOZÁSOK FONTOSABB SZEREPET TÖLTENEK BE, MINT AZ UNIÓ TAGÁLLAMAIBAN.”

Hazánkban a kis-, és középvállalkozások fontosabb szerepet töltenek be, mint az unió tagállamaiban. Ezt az a tény is alátámasztja, hogy a foglalkoztatáshoz 2013-ban 73 százalékkal járultak hozzá a kkv-k, míg az uniós átlag 66 százalék.

A kkv-k, mint a munkaerőpiac stabilitását adó szereplők, a nők foglalkoztatásában is élen járnak – tette hozzá Szalai Piroska. A 15-64 éves nők foglalkoztatási rátája 56 százalék volt 2014-ben, ami a valaha mért legnagyobb magyarországi adat.

Szalai Piroska kifejtette, a női munkaerőpiac javulása a demográfiai mutatók javulásával járt együtt, 1996 óta nem született annyi gyermek hazánkban, mint 2014-ben. A pozitív adatokhoz Budapesten a női foglalkoztatottság javulásán túl a teljes foglalkoztatottsági értékek növekedése is hozzájárult. Egy év alatt 20.000 fővel csökkent a munkanélküliség a fővárosban. Budapest Európa 10. legnagyobb metropolisza a foglalkoztatottságot nézve – zárta szavait a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a rendezvényen azt mondta, sok még a tennivaló a nők jövedelmi helyzetével, gazdasági, társadalmi, politikai életben betöltött szerepével kapcsolatban, de a kormány eddig is nagyon sokat tett azért, hogy a nőknek ne kelljen feltétlenül választani a család és a karrier, munkába állás között.

 width=

A munkahelyvédelmi akció keretében az elmúlt évben már 412.000 nő után vettek igénybe járulékkedvezményt – fejtette ki a miniszter.

A munkába való visszatérés lehetőségét több eszközzel segíti a kormány – folytatta Varga Mihály. A Gyed extra sikeresnek bizonyult, ezen keresztül 16.000 nő tért vissza a munkaerőpiacra. A kormány több, mint 8000 bölcsődei, óvodai, és napközis helyet létesített a cél érdekében az elmúlt három évben.

A tárcavezető is utalt arra, hogy a kis-, és középvállalkozások szerepe kulcsfontosságú a foglalkoztatottság növekedésében, ezért a kormány kiemelt szerepének érzi a KKV-k támogatását. A cél, hogy hazánk a minél több kis-, és középvállalkozás országa legyen – fogalmazott a miniszter. A kormány elképzelései szerint a 2014-2020 közötti ciklusban gazdaságfejlesztési programokra 466 milliárd forintot fordítanak.

Forrás: fidesz.hu
http://www.fidesz.hu/hirek/2015-03-05/a-kkv-k-a-nok-foglalkoztatasaban-is-elen-jarnak/