Idén október 2-5. között rendezik meg Madridban a South Summit startup-versenyt. A verseny döntőjébe a 100 leginnovatívabb startupot választják ki, iparágtól, a fejlettség stádiumától és származási országtól függetlenül. A résztvevőket képzéssel, kapcsolatépítési lehetőséggel és adott esetben befektetéssel is segítik, érdemes tehát jelentkezni!
A kiválasztottak pitch tréningen vehetnek részt, ahol tökéletesíthetik a befektetők, nagyvállalatok és ügyfelek előtt előadandó bemutatkozásukat. A kiválasztottak a verseny tíz különböző tematikus fejezetében adhatják elő pitcheiket, az egyes szakaszok legjobbjai pedig 100 000 eurót nyernek, és bekerülnek a nagydöntőbe.
A 100 legjobb arra is lehetőséget kap, hogy befektetőkkel és nagyvállalatok képviselőivel személyes megbeszéléseket folytasson a rendezvény három napja alatt, illetve kedvezménnyel bérelhetnek helyet a South Summit Marketplace-en, a versenyhez kapcsolódó kiállítási területen. A South Summit Fund összesen hatmillió eurónyi befektetéssel támogathatja a döntősöket, az eseményről pedig több száz médium számol be.
A versenyre 2019. június 5-ig lehet jelentkezni, ezen az oldalon. A 100 döntőst július 15-én hirdetik ki.