Kérdezz a legjobbaktól!

Iparági nagyágyúk bevonásával informatív eseményt szervez a Founder Institute Hungary.

Rendesen felrázta a hazai startup szférát, amikor augusztusban a világ legnagyobb korai fázisú startup-akcelerátora, a Founder Institute irodát nyitott Magyarországon. A Founder Institute Hungary vezetői és mentorai egytől egyig a magyar startup berkekben jól ismert, hiteles szakemberek, akik augusztus óta már számos online előadás keretein belül csillogtatták meg tudásukat.

A soron következő – egyben idén az utolsó – rendezvényük azonban még az eddigieknél is nagyobbat fog szólni!

Az évzáró eseményük rendkívül különleges lesz, ugyanis a mentorok a résztvevők által előre beküldött kérdésekre fognak válaszolni, így teljes egészében az érdeklődők döntik el, hogy miről lesz szó a rendezvényen. Az innováció nagyágyúi, a hazai startup-berkek legismertebb szakértői fognak választ adni többek között a tőkefinanszírozás, vállalkozásindítás, projektmenedzsment, és a nemzetközi piacra lépés témaköreiben feltett kérdésekre. Az ’Ask me Anything’ nevet viselő esemény december 15-én kerül megrendezésre, ahol találkozhattok:

  • Oszkó Péterrel, az OXO Holdings ügyvezető igazgatójával,
  • Biás Csongorral, a Startup Hungary ügyvezető igazgatójával,
  • Langmár Péterrel, a Smartware.tech társtulajdonosával
  • Pereczes Jánossal, az MKB digitális üzletekért felelős ügyvezető igazgatójával, és
  • Kölkedi Krisztiánnal, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöki tanácsadójával.

Ritkaságszámba mennek az olyan rendezvények, ahol teljes egészében a közönségre bízzák az előadások menetét, ez az esemény azonban formabontónak mondható a hazai online rendezvénykultúrában, melynek fő haszonélvezői a résztvevők lesznek. A kérdezőknek még csak félniük sem kell attól, hogy élőben úgy érzik, esetleg nem odaillő dolgot kérdeztek, hiszen előre is el tudják küldeni kérdéseiket. Nem csak a hazai mentorok várják felkészülten a lelkes érdeklődők kérdéseit, de egy díszvendég is becsatlakozik majd a Zoom platformon tartott konferenciába, aki nem más, mint Adeo Ressi, a Founder Institute alapító-ügyvezetője. Adeo betekintést enged abba, hogy miért érdemes jelentkezniük a Founder Institute 14 hetes akcelerátor programjába azoknak vállalkozó szellemű fiataloknak, akik tech startupjukkal a globális piacot kívánják meghódítani. Kiterjedt kapcsolati hálózatuknak és nagy hírű képzésüknek köszönhetően a Founder Institute programját végzett startupperek megteszik az első lépéseket egy sikeres indulás felé vezető úton, erről Adeo részletesebben fog mesélni a résztvevőknek.

A rendezvény angol nyelven zajlik majd, moderátora pedig nem más, mint Ivánka Iván üzletfejlesztési szakértő lesz, aki jelenleg is több startupot és vállalkozást vezet a siker felé, és nem mellesleg a Founder Institute Hungary egyik alapítója és vezetője. Ha tudni akarod, hogyan kell megülni a startup-lovat, regisztrálj a december 15-ei eseményre a Founder Institute oldalán!

 

Regisztrációs link: https://bit.ly/FIHungaryAskMeAnything

Az online esemény időpontja:
2020.12.15.  kedd  17:30 – 19:00

 

Posted in Események, Hírek and tagged , .