Közel egy éve a külföldről hazatérő és vállalkozás indításában gondolkozó fiatalok is segítséget kaphatnak céljuk elérésében a Gyere Haza Alapítvány és a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány együttműködésének köszönhetően.
A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (www.bvk.hu) projektpartnerségben Közép-Európa hat országának tizenkét régiójával 2012 és 2014 között az ún. i.e. SMART európai uniós projekt keretében (www.iesmart.eu) kifejlesztetett egy speciális vállalkozó- és vállalkozásfejlesztő módszertant. A partnerek a tizenkét közép-európai régióban SMART Pontotokat – vállalkozói kompetencia-központokat nyitottak. A SMART Pontok – így a Közalapítvány okospontjai is – elsősorban 15-35 év közötti fiatalok számára nyújtanak kreatív és innovatív képzést a hagyományos vállalkozásfejlesztési módszerek mellett. Főként, de nem kizárólag olyan fiatalokat várnak, akik az infokommunikációs-technológia, a zöld gazdaság és a kreatív ipar szektoraiban szeretnének vállalkozásokat indítani vagy fejleszteni már meglévő vállalkozásaikat.
A Gyere Haza Alapítvány (www.gyerehaza.org) már tavaly novemberben, az első hazai okospont, a Budapest SMART Pont megnyitásakor a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány partnerei között szerepelt. A Gyere Haza és a Közalapítvány együttműködésének célja a Magyarországon élő és a külföldről hazaköltöző fiatalok vállalkozásindításban való támogatása. A fiatalok sikeres vállalkozásai hatékony eszközök az ifjúsági munkanélküliség csökkentésében, a régiók és az ország versenyképességének javításában, a családok életszínvonalának emelésében, a kis- és középvállalkozások üzleti környezetének fejlesztésében.
A hosszabb-rövidebb időt tanulással vagy munkavállalással külföldön eltöltő fiatalok jó esélyekkel térhetnek vissza a hazai munka világába akár foglalkoztatottakként, akár önfoglalkoztatókként. A megszerzett nyelvtudás és tapasztalatok, vállalkozói ambíciókkal pedig a külföldön megismert termékek, szolgáltatások és megoldások jól hasznosíthatóak hazatérésükkor.
Az együttműködés lehetőséget biztosít a külföldön élő hazatérni vágyó magyar fiataloknak arra, hogy a hazatérés feltételeinek, a magyarországi munkahely megtalálásának támogatásán túl már a vállalkozóvá válásban is segítséget kaphassanak – az on-line elérhető e-Smart Ponton (www.iesmarthungary.net) keresztül akár már külföldi tartózkodásuk alatt is.
Jelenleg hazatérésük után személyesen mentorálásban, képzésben, finanszírozási tanácsadásban a Budapest SMART Pontban a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány székhelyén, a 1072 Budapest, Rákóczi u. 18. alatt és a Dunakanyar SMART Pontban Szentendre és Vác vonzáskörzetében, továbbá az ország számos pontjára ellátogató Mobil SMART Pontban részesülhetnek a fiatalok.
A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány a non-profit és ingyenes szakmai vállalkozásfejlesztő szolgáltatásain túl mikrohitel intézet is, így a fiatalok kedvezményes, forint alapú hitelre is pályázhatnak 10 millió forintig, akár 10 éves futamidővel forgóeszközre és beruházásra.