A digitális stratégia 2020-ra hozzáférést teremt a széles sávú internethez
Lemaradunk, ha nem csatlakozunk ahhoz a globális jelenséghez, amely átrajzolja a világgazdaságot: ez pedig a startup, a kutatás-fejlesztés, valamint az innováció területe, a kiugrási lehetőség adott. Ez Tel-Avivban, a Digital Life Design (DLD) elnevezésű nemzetközi szakkiállítás magyar megnyitóján hangzott el.
Budapest főváros önkormányzatának fontos, hogy a startup vállalkozásokat pályára állítsa, ennek érdekében tesz erőfeszítéseket a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) is – hangsúlyozta tegnap Bagdy Gábor, Budapest főpolgármester-helyettese Tel-Avivban, a Digital Life Design (DLD) kiállításon. A politikus kiemelte, hogy a piacra jutás lehetőségét teremti meg a BVK az induló cégeknek. A magyar vállalkozások kreatívak, s nem pusztán pénzre van szükségük, hanem együttműködési lehetőségekre is. Tel-Aviv egyébként Budapest testvérvárosa, így előrelépés, hogy a kulturális kooperáció mellett a gazdasági vonal is előtérbe kerülhet azáltal, hogy Izraelben szakmai kapcsolatokat építhetnek ki cégeink, és befektetőket találhatnak – tette hozzá Bagdy.
Fellegi Tamás volt fejlesztési miniszter, az Euroatlantic Tanácsadó és Befektető cég ügyvezetője kiemelte, nem kérdés, hogy a startup, a kutatás-fejlesztés és az innováció lesz a magyar gazdaság húzóereje a közeljövőben. Úgy fogalmazott, ha ezen a területen nem fejlődünk, akkor lemaradunk, miután az említett szférák teljes mértékben átrajzolták a globális gazdaságot is. Hangsúlyozta, hogy a jó ötletek mellett menedzsmenttudásra, pénzre van szükség, valamint erős kormányzati hajlandóságra, mármint ami a szabályozói, támogatói és infrastrukturális hátteret illeti.
Fellegi szerint azt kell elérnünk, hogy a nem túl távoli jövőben a startup cégeknek egyfajta központként szolgáló centrumok, így London és Tel-Aviv mellé Budapest is felzárkózzon, s ehhez megvannak az adottságaink. Leszögezte azt is, hogy hamarosan olyan új pénzügyi konstrukciók is megjelennek majd Magyarországon, amelyek a fejlett világban már kiváltják a korábbi pénzszerzési lehetőségeket, például a crowdfunding, a közösségi finanszírozás, erre is készülnünk kell. Kitért arra, fontos tényező az is, milyen piacokon kívánnak megjelenni a vállalkozások, és hogy milyen intézmények állnak mögöttük.
Nagy Andor, Magyarország izraeli nagykövete azt mondta: habár sokadszor van lehetőségük bemutatkozni a magyar cégeknek Tel-Avivban, a mostani szakmai összejövetel azért különleges, mert a visegrádi országok egymás mellett jelennek meg a standokon. Hozzáfűzte: nagy piaci potenciál rejlik ebben a hatvanmilliós lélekszámú közép-európai térségben. Nyomatékosította a nagykövet azt is, hogy Izrael ugródeszka lehet az Egyesült Államok irányába, hiszen az itteni startup cégek már a fejlődés motorjai.
Hozzáfűzte: nemzeti digitális stratégiánk alappillére, hogy 2020-ra valamennyi magyar háztartás rendelkezzen hozzáféréssel a széles sávú internethez, s ezen a téren hazánk úttörő szerepet fog játszani Európában.
Ezen a héten magyarországi startup vállalkozások mutatkozhatnak be Tel-Avivban, a Digital Life Design (DLD) elnevezésű nemzetközi szakkiállításon, a szakmai szervezetek támogatásának köszönhetően. A vállalkozásoknak itt lehetőségük lesz találkozni tőkeerős befektetőkkel is.
Szajlai Csaba
Forrás: Magyar Hírlap