A rendezvények a kis- és közepes vállalkozások tájékozódását segítik
A Bálnában rendezett programsorozat, illetve a BVK célja többek között a fővárosi munkahelyek megtartása és újak létrehozása, hosszú távú célja pedig az, hogy a Budapest Munkahelyteremtési és Gazdaságélénkítési Stratégiájának megvalósulásával a régió éllovasává tegye a várost.
Vállalkozásfejlesztésről, üzleti innovációról és a startupok világáról szólnak a következő hetek. Ugyanis mától kezdődően hat héten át a Bálna Budapest központ ad otthont a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) Smart Hetek a Bálnában programsorozatának, melynek fővédnöke Tarlós István, Budapest főpolgármestere – közölte lapunkal Szalai Piroska a BVK kuratóriumi elnöke. Mint mondta, a rendezvények vállalkozások, startupok nemzetközi piacra lépésének lehetőségeivel foglalkoznak, gyakorlati tippeket szolgáltatnak a kis– és közepes vállalkozások (kkv) kommunikációjával, adózásával, a szellemi tulajdon védelmével kapcsolatban.
Előadásokat, workshopokat tartanak a fővárosi startup ökoszisztéma képviselői, innovációs és kommunikációs szakértők, sikeres hazai divatipari vállalkozók. „A BVK, mint akkreditált European Business and Innovation Centre, illetve az egyetlen olyan szervezet, amelyet a főváros közgyűlése budapesti KKV-k fejlesztése céljából hozott létre, küldetésének tekinti hozzájárulni az életképes vállalkozások piaci igényeknek megfelelő fejlődéséhez. Ezen kívül bővüléséhez, ezáltal a fővárosi munkahelyek megtartásához és újak létrehozásához, így Budapest gazdaságának élénkítéséhez”- hangsúlyozta Szalai Piroska. Hozzátette: a BVK hozzájárul Budapest Munkahelyteremtési és Gazdaságélénkítési Stratégiájának megvalósulásához, melynek célja, hogy Budapest 15 éven belül Közép-Európa vezető gazdasági térségévé váljon.
Forrás: Magyar Hírlap