Innovatív ötleteket mutattak be hazai startupok

A magyar startupok számára komoly perspektívát jelenthetnek az ír kapcsolatok. Ezúttal Dublinban mutatkoztak be a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) „6. Be Smart” versenyén nyertes startupok. 

 width=

Dublin a European Digital City Index szerint a tíz legfejlettebb startup ökoszisztémával rendelkező európai város egyike, így elismerési lehetőség a magyaroknak az ottani bemutatkozás – nyilatkozta lapunknak tegnap Szalai Piroska, a BVK kuratóriumi elnöke. Közölte: a hét közepén a hat magyar startup egyedüli külföldi kiállítóként jelent meg Írország egyik leggyorsabban növekvő innovációs fórumán, a Futurescope fesztiválon. Csütörtökön a startupok kiállítottak a Magyarország dublini nagykövetsége és Dublin városa közös szervezésében megvalósuló Dublin–Budapest Smart City Forumon is. A prezentációk nagy sikert arattak. Az új smart technológiák valódi lehetőséget kínálnak az önkormányzatok számára annak újragondolásában, hogyan nyújtsanak minél megfelelőbb szolgáltatásokat a városban lakók számára – közölte Brendan Carr, Dublin főpolgármestere. Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese hangsúlyozta, hogy Budapest az Economist Best City rangsorában 2015-ben jelentősen előrelépett. A magyar delegáció és a startupok részt vettek a Dublini Magyar Napok megnyitóján is.
A BVK a „6. Be Smart” program keretében a világ olyan erős startup ökoszisztémával rendelkező nagyvárosaiban biztosít a versenyeken nyertes fővárosi startupok számára kapcsolatépítési lehetőséget, ahol megkülönböztetett figyelmet élveznek az innovatív vállalkozások.

Forrás: Magyar Hírlap