Eddig ötvenöt magyar vállalkozás indult el sikerrel a fővárosból

Mind a térség országait, mind az uniós tagállamokat vizsgálva sok szempontból kiemelkedő helyen szerepel Budapest – hangsúlyozta tegnap a bálványosi szabadegyetemen a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány vezetője. Szalai Piroska szerint ez igaz a versenyképességre, amelyet erősít fővárosunk foglalkoztatottsági, munkanélküliségi rátája. Másfelől az innovatív startupcégek világviszonylatban is kiemelkedő teljesítménye teszi Budapestet Európa meghatározó fővárosává.

 width=

Számos világrangsorban egyre előkelőbb helyet foglal el Budapest, amely részben a fővárosban működő vállalkozások teljesítményének, részben pedig az egyre javuló, a versenyképességhez is hozzájáruló mutatóknak köszönhető – hangsúlyozta tegnap Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány (BVK) kuratóriumi elnöke Tusnádfürdőn, a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor kerekasztal-beszélgetésén. Felidézte: a közalapítvány Budapesttől azt a feladatot kapta, hogy integrátori, koordinátori szerepet töltsön be az együttműködni kívánó vállalkozásoknak és egyéb szereplőknek.

– Közalapítványunk elmúlt években megújított tevékenységének két pillére az innovatív vállalkozásfejlesztés és a nonprofit mikrofinanszírozás, s azon kevés európai vállalkozásfejlesztési szervezet egyike vagyunk, amely egy személyben nyújtja a fenti lehetőségeket a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak, ezért minden programunk e két pillér köré összpontosul – emlékeztetett Szalai Piroska. A BVK működését Budapest gazdaságélénkítési és munkahelyteremtési stratégiája határozza meg; a keretjellegű terv összefoglalja a megalkotásának folyamatában részt vevő szervezetek Budapest gazdaságfejlesztése érdekében a 2015–2021 közti időszakra megfogalmazott közös céljait és elvárásait.

Forrás: Magyar Idők